hetilap

„Nem akarunk veszteseket magunk körül. Ebben a családban nyerteseket akarunk!” – így szólt az amerikai üzletember és diplomata, Joseph P. Kennedy jelmondata, aki a Kennedy-klán alapítójaként vált ismertté. Az elkötelezett ír katolikus férfinak köztudomásúan kőkemény elvárásai voltak mind a kilenc gyermeke, különösen három fia felé, akikből az amerikai elit prominenseit akarta kinevelni. S bár valóban politikus dinasztiát teremtett, családját tragédiák sorozata sújtotta, melyek közül a legismertebb egyik fia, John F. Kennedy demokrata elnök meggyilkolása volt. Az apa életútja sem volt hétköznapi, hiszen 25 éves korára már bankelnök, illetve hajógyári mene­dzser és filmstúdió-tulajdonos lett, 30 éves korára pedig milliomossá vált.

Akkortájt, 1918-ban született meg két fia után harmadik gyermeke, Rosemary. A látszatra egészséges kislány fejlődése azonban kezdettől elmaradt az átlagostól: később kezdett el mászni, járni, beszélni is. Amikor iskoláskorba ért, édesanyja szakemberhez vitte, aki azt állapította meg, hogy a kislány „mentálisan retardált”. Rosemary az életrajzi leírások alapján 60-70 körüli IQ-val rendelkezett, teljesítménye alapján az enyhe értelmi fogyatékos és a tanulási zavarral küzdő kategória közé eshetett – iskolai tanulmányai során olvasás, írás és számolás tekintetében egy tízéves tanuló szintjén rekedt meg.

Akkoriban a mentális problémákat még örökletes betegségnek tartották, jóllehet Rosemary az állapotát leginkább a helytelen egészségügyi be­avatkozásoknak köszönhette: születésekor valószínűleg oxigénhiány lépett fel nála, miután a bába az orvos késlekedése miatt állítólag 2 órán át igyekezett visszatartani a megindult szülést úgy, hogy Rosemary fejét visszanyomva tartotta a szülőcsatornában. 23 éves korától pedig egy majdnem végzetes idegsebészeti beavatkozás (lobotómia) miatt sokkal rosszabb állapotba került.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek