Kettőezerötszáz. Ennyiszer köszöntötték a Napkelte reggeli információs magazin
műsőrvezetői a korai órákban televíziót nézőket az utóbbi években. A műsor –
igaz, akkor még regionális jelleggel – a rendszerváltást megelőzően jött létre,
és a statisztikák szerint azóta is töretlenül a legnézettebb műsor ebben az
idősávban. Így nem is csoda, hogy a jubileumi adás alkalmából tartott
sajtótájékoztatón Horváth Loránt, a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnöke
nívódíjat nyújtott át a Napkelte alkotóstábjának. László József, az MTV
alelnöke rámutatott, hogy a műsor eddigi történetéből "a sajtó legújabb kori
története is kiolvasható: a médiaháború, a törvényi szabályozás előtti
bizonytalan állapot és a nézettségért folytatott küzdelem különböző állomásai.
Gyárfás Tamás producer szerint a Napkelte úttörő munkát végzett a magyar sajtóban
azáltal, hogy akkor, "amikor még nem volt divat", vállalta az egymástól
radikálisan eltérő vélemények ütköztetését, a riportalanyok "kínpadra
vonását", a kellemetlenebb kérdések megvitatását. A producer arra is büszke, hogy
a Napkelte szerkesztői, műsőrvezetői, vagy éppen az általuk szervezett
tehetségkutató vetélkedő szereplői közül többen ma is meghatározó
személyiségei más műsoroknak, sőt az új csatornák megjelenésével a konkurens
adásoknak is. Példaként említette a kereskedelmi televíziók sportriportereit, akik
szinte valamennyien megfordultak korábban a Napkelte stúdiójában. Ezen felbuzdulva,
újabb tehetségek feltűnésében bízva az információs magazin augusztus 3-tól
"Riporter kerestetik!" címmel vetélkedősorozatot indít a műsor Rájátszás
rovatában.