Az egyik legsúlyosabb helyzetben az Újpest van. Viszont úgy tűnik, hogy a tavalyi
bajnok helyzete korántsem egyedi, a klub szinte a magyar labdarúgás állatorvosi lova.
A nehéz anyagi helyzetben hét játékos pereli a klubot a járandóságok elmaradása
miatt. A pálya állapota csak annyiban tér el a magyar stadionok átlagosan leromlott állapotától,
hogy azoknál is romosabb.
Kálnoki Kis Attila, az UTE elnökhelyettese lapunknak elmondta, hogy a pálya alkalmas
hazai bajnoki mérkőzések megrendezésére, habár elismerte, hogy a stadion szerkezete
omladozik. Szerinte azonban az a fő kérdés, hogy kik ülnek a nézőtéren, ugyanis bármelyik
pályát szét lehet szedni, ha megvan az erre való szándék.
A befektetőcsoport megjelenése a pályafelújítást nem érinti, a tulajdonos ugyanis
az állam, és a felújítás kérdése a tulajdonosra hárul. Igaz, hogy már tárgyaltak
a leendő sportminiszterrel, Deutsch Tamással, de tőle csak annyit tudtak meg, hogy a pálya
tulajdonjoga a BM-től átkerül a sportminisztériumhoz, a klubot üzemeltető gazdasági
társaság pedig a kezelői jogot kaphatja meg. A professzionális bajnokságban szereplő,
kft-vé alakult focicsapat mellett megjelentek a befektetők, és reális lehetőség van
arra, hogy az anyagi problémák rendeződjenek, a játékosok megkapják a nekik járó
öszszegeket, a klub biztonságos körülmények között tudjon működni.
A stadion alapszint? felújításához mintegy 100 millió forintra lenne szükség.
1999. január 1. előtt azt nem lehet tudni, hogy a jövendő tulajdonos minisztérium mit
tervez, de hogy az eddigi tulajdonos, a belügyminisztérium távlati döntést nem hoz,
az biztos. Még az is elképzelhető , hogyha jövő őszre az Újpest ismét kijut
valamelyik nemzetközi kupára, akkor a Megyeri úton ismét nem rendezhetik meg a mérkőzést
a pálya alkalmatlansága miatt.
A pálya állapota Kálnoki Kis szerint az eddigi tulajdonos, a belügyminisztérium hozzáállását
mutatja. Szerinte nem feltétlenül az állami tulajdonosi rendszer hibáztatható, pozitív
példa a Földművelési Minisztérium és a Ferencváros viszonya. Amikor az Újpest pályája
megépült, Európa egyik legkorszer?bb pályája volt, azóta viszont sokat nem tettek
hozzá.
Az elnökhelyettes elmondta, hogy tervezi a lemondását, ennek oka a magyar sport kilátástalan
helyzete, és ő nem szeretne ehhez aszszisztálni. Úgy látja, hogy a saját, valamint
Szabó Bence fiatalosabb, agilisabb hozzáállását nem díjazta, sőt inkább büntette
a magyar sportközvélemény.