A kezdeti idegenkedés után a tanulók gyorsan megbarátkoztak az egyenruhás
tisztekkel, akik nemcsak a szünetben, hanem szükség esetén tanítási idő alatt is elérhetők
számukra. A hat általános iskola mindegyikében egy-egy rendőr teljesít szolgálatot
a tanítási idő alatt. A gyerekek kérdeznek, érdeklődnek. Választ kapnak arra,
hogyan viselkedjenek gyanús idegenek jelenlétében, vagy éppen hogyan segítsenek egymásnak
baj esetén. A rendőröket már az iskolabálokba is meghívják, és a diákok szüleivel
is sok ismeretség jön létre. Jávorfalvi Jánosné, az Apáczai Csere János Általános
Iskola igazgatónője lapunknak elmondta: a program kezdete óta csökkent az iskola közelében
előforduló atrocitások száma és a nagyobb diákok, a tanárok, valamint a szülők
biztonságérzete.
A rendőrség emellett bűnmegelőzési újságot indított ezekben az iskolákban. A Pécsikék
cím? ingyenes orgánum a közlekedési szabályok mellett felhívja a figyelmet a drogok
veszélyeire, különös hangsúlyt téve arra, milyen veszélyeket hordoznak a játékos
figurákban megjelent Extasy tabletták.
Gradvolt Szilveszter, a pécsi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályának
baleset-megelőzési csoportvezetője, egyben a Pécsikék programvezetője úgy tervezi,
ha a kísérlet beválik, jövő év januárjától véglegesített formában folytatják
minden iskolában.