Demszky Gábor főpolgármester és a BKV 4-es meze. Vörös posztók
Fotó: V.Sz.
A főpolgármester szerint a metróberuházás folytatása nem pénzkérdés, ami abból
is látszik, hogy a kormány például a millenniumi ünnepségeket 25 milliárd, a
2004-es magyar-osztrák labdarúgó EB-t 42 milliárd forinttal kívánja támogatni,
valamint a titkosszolgálat jövő évi költségvetését is a kétszeresére fogja
emelni. Demszky Gábor levélben kért találkozót Orbán Viktor miniszterelnöktől,
hogy az aláírásokat személyesen át tudja adni.
Demszky szerint a magyar politika az elmúlt hónapokban primitivizálódott: "nincs párbeszéd,
csak diktátumok"– mondta, majd hozzátette: "ezért a fővárosnak nincs más lehetősége
az érdekei érvényesítésére, mint mozgalom indítása a 4-es metró mellett, valamint
jogi útra terelni az ügyet a kormány szerződésszegése miatt. Egy jól működő
demokráciában ennek nem kellett volna megtörténnie, lehetett volna találni egy
kompromisszumos megoldást, és erre a főváros még mindig kész."
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »