A szakszervezetek eredetileg 21 százalékos átlagos alapbéremelést követeltek, a MÁV
vezetése ezzel szemben először mindössze 13,5 százalékot kínált. Mivel így több
mint félezer dolgozó fizetésének a reálértéke csökkent volna, a szakszervezetek
tovább harcoltak. A december 29-i (keddi), maratoni tárgyalásokon a MÁV ajánlatát fél
százalékkal srófolta fel, mire aztán a szakszervezetek kerek két százalékot
engedtek a 21-ből.
A munkaadó 1,3 százalékos teljesítményjutalmat is kilátásba helyezett, majd ezt 0,2
százalékkal emelte. Azonban – ahogy azt Márkus Imre, a VSZ elnöke lapunknak elmondta
– ennek kifizetése "bizonytalan, mint a kutya vacsorája." A teljesítménynövekedés
ugyanis nem csak a dolgozókon múlik. Példaként említette: szeptembertől "megfeküdt"
az orosz piac, "hiába húzogatja a dolgozó a váltókat a szolgálati helyén, ebből
még nem lesz dohány". Továbbá az is elfogadhatatlan a szakszervezeteknek, hogy a
teljesítményjutalmat jó esetben is csak 1999 végén fizetnék ki, miközben a
villanyszámlás minden hónapban csenget – érvelt Márkus Imre.
Sipos István a MÁV Rt. vezérigazgatója maga is tudatában van azoknak a problémáknak,
amelyeket a szakszervezeti vezetők megfogalmaztak. Ennek ellenére – ahogy kérdésünkre
kifejtette – "a MÁV nem szociális jóléti intézmény", hanem a piaci körülményeknek
kell megfelelnie, és csak a teljesítményhez kötött bérfejlesztést tartja elképzelhetőnek.
Minden 1 százalékos béremelésnek félmilliárd forintnyi vonzata van, s a MÁV úgy látja
hogy a 14 százalék alapbéremelési ajánlattal a társaság jövő évi lehetőségeinek
határához érkezett. A sztrájkfelhívás lapzártánkkor is érvényben volt, a vezérigazgató
azonban bizakodó és úgy vélte: a tárgyalásos megegyezésnek nincs más értelmes
alternatívája.
1998. 12. 31. (II/52)
