Belügyis tüntetés. Az utca hangja Fotó: Vörös Szilárd
A Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége nyilatkozatában egyenesen azt állítja,
hogy a kormány megszegte ígéretét, mert a pedagógusok béremelése messze elmarad
ezektől az ígéretektől, és nincs garancia a hosszú távú bérfelzárkóztatásra.
Ezért az első negyedév során felmérik a tagság helyzetét és szándékát, s ennek
alapján döntenek akciójukról.
Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének
(KKDSZ) elnöke pedig bejelentette: ha a kormány nem vonja vissza a Munka Törvénykönyve
és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény részleges módosítására
vonatkozó javaslatait, akkor tiltakozó akciókat szerveznek, méghozzá a jövő év
elején.
A rendvédelmi dolgozók szakszervezetei már kedden az utcára vonultak. A Parlament előtt
demonstrálók – mintegy háromszázan – petíciót nyújtottak át a miniszterelnök
és a házelnök megbízottjának. A "tüntetésen" elhangzott: ragaszkodnak ahhoz is,
hogy a kormány a szociális munkabéke megőrzése érdekében változtasson az érdekegyeztetés
működésén. A Mozdonyvezetők Szakszervezete január első hetére jelentett be
figyelmeztető sztrájkot. Igaz, az erőteljes érdekérvényesítési képességgel
rendelkező mozdonyvezetők most "csak" a bérükért sztrájkolnak. Azonban köztudott,
hogy e szakszervezetnek erős befolyása van az Autonóm Szakszervezetek Szövetségére.
Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke lapunknak
elmondta: egyelőre nincs öszszefogás a szövetségek között, jelenleg az álláspontok
egyeztetése zajlik. Az tény: van készség a közös összefogásra. A kormány további
lépéseire várnak, hogy vissza vagy tovább fejlesztik-e az érdekegyeztetést. Hozzátette:
a sztrájkhajlandóságról az egyes szakszervezetekben zajlik a felmérés.
Nagy Imre, a Munkástanácsok alelnöke a Heteknek ugyancsak megerősítette, hogy
kialakulóban van egy szakszervezeti összefogás. Mint hangsúlyozta: "a
szakszervezetek mindegyike megpróbálkozott már azzal, hogy egyedül nyomást
gyakoroljon a kormányra, ez senkinek sem sikerült, most mindenkinek fáj a feje. Ezért
a szakszervezeti mozgalomban többen úgy látják, hogy eljött a közös fellépés
ideje. Ez egyébként a rendszerváltás utáni szakszervezeti élet újdonsága lenne."