A felmérés adatai aggasztó képet rajzolnak a hatóságok elé. A kiemelt súlyú bűncselekmények
– így például a rablás, a lopás, a csalás – sértettjeinek kevesebb mint 20 százaléka,
320 ezerből 77 ezer ismerhette meg 1998-ban a büntetőeljárás során az elkövetőt. A
többieknek ez a csekély erkölcsi elégtétel sem adatott meg – nem is szólva az
anyagi kárpótlásról. A gyermekkorúak sérelmére elkövetett emberöléseken belül a
csecsemőgyilkosságok aránya négy év alatt a duplájára – 30 százalékra –
emelkedett, elkövetőik pedig nagyrészt ismeretlenek maradtak. Az összes emberölésen
belül 1994 és 1998 között szintén a kétszeresére – 5 százalékról 10 százalékra
– emelkedett az olyan bűncselekmények száma, amelyekben a tettes ismeretlen. Csökkent
ugyanakkor az összes felderített bűntettet tekintve a gyermekkorú és a fiatalkorú
elkövetők aránya.
Jelentősen növekedett a családon belüli erőszakos bűncselekmények gyakorisága,
aminek okát Pusztayné szerint a szociális körülmények romlásában és az emberi
kapcsolatok jelentőségének leértékelődésében kell keresni. 1998-ban nemcsak az elkövetőknek,
hanem a sértetteknek is nagy része ismeretlen maradt: a kisebb értékre elkövetett
csalássorozatok mintegy 100 ezer sértettje közül 84 ezer nem jelentkezett a hatóságoknál.
Az adatokból az is kitűnik, hogy a közgondolkodással ellentétben nem az öregek és a
gyermekek a legveszélyeztetettebb társadalmi réteg: a sértettek túlnyomó többsége
a középkorú felnőtt férfiak közül kerül ki. Viszont a legvédtelenebbek valóban a
gyermekek és az idősek, ezért ők félnek a legjobban. Ha sértetté válnak, sokkal
kevésbé tudják ezt az "élményt" feldolgozni. Pusztayné ezzel kapcsolatban a
Hetek kérdésére elmondta: "az erőszakos bűncselekményeket előtérbe helyező média
a már amúgy is rettegő polgárokban plusz félelmet kelt . Ez a túlzott félelem
blokkolja az áldozatot, és még ha át is gondolta a védekezés módszerét, egyszerűen
nem tud mit tenni. Ezt a szituációt a legkönnyebb kihasználni." A szakértő szerint
a médiának olyan adatokat is nyilvánosság elé kell tárni, ami megnyugtatja az
embereket – például, hogy a gyilkosságok száma már évek óta nem növekszik.
"Vannak, akik azért nem jelentik a rendőrségen a sérelmüket, mert félnek a zsaruktól,
vagy az elkövető bosszújától, másoknak terhes az a sok hercehurca, amin át kell
menni, megint más meg egyszerűen csak szégyelli, hogy balek volt és ebből most tanult"
– mondta lapunknak Dr. Németh Zsolt rendőralezredes, a Rendőrtiszti Főiskola
adjunktusa, aki szerint nincs tipikus áldozat, tipikus bűnöző, de vannak olyan
tulajdonságok, amelyek elősegítik az áldozattá válást. A szakértő szerint sok
esetben az áldozat viselkedése "provokálja ki" magát a bűncselekményt. Például,
ha valaki egy pályaudvaron bizonytalanul, esetlenül viselkedik, az egy "szakavatott"
szemnek rögtön feltűnik, és máris adottak a szerepek: ki lesz az elkövető és ki a
sértett.
Kerezsi Klára, az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet osztályvezetője
szerint megoldást kellene találni az áldozatok helyzetének javítására. "Egy szexuális
bűncselekmény sértettjével az eljárás során ötször-hatszor is elmondatják azt,
ami vele történt, és így újból és újból át is éli a szörnyűségeket" –
mutatott rá a szakértő, aki mintaként említette az izraeli áldozatvédelmi
rendszert, ahol a szexuális bűncselekmények áldozataivá vált gyereket először egy
pártfogó hallgatja meg és utána ő megy el a bíróságra és tesz vallomást arról,
hogy mit tudott meg az ügyről. Amerikában is egy zárt láncú tv-hálózat segítségével
vesz részt a sértett gyermek a tárgyaláson. Így ügyelnek arra, hogy az eljárás ne
okozzon még nagyobb traumát az áldozatnak, mint maga a bűncselekmény.
1999. 05. 15. (III/19)
