Csúcs László lapunk kérdésére elmondta, hogy nem aktuálpolitikai témában
nyilatkozott a Mozgó Világnak. Az interjúban a múltról volt szó, és nem a mai közéletben
szerepet játszó volt MSZMP-tagok körül forgott a beszélgetés. Egy napilapban pedig
az ebből az interjúból kiragadott rész jelent meg, igaz, korrektül. Volt MSZMP-s személyeket
a kormányból a kisgazda képviselő a Heteknek sem kívánt megnevezni, mert mint
elmondta, a sajtó munkatársai sokkal könnyebben ki tudják ezt deríteni, és így a
nyilvánosság elé tárni.
"Aggasztónak tartom, hogy közintézmények élén, bizonyos közfunkciókban múltban
elkötelezett emberek legyenek, mint ahogy a kormányban is van ilyen" – jelentette ki
Csúcs László interjújában. Az FKgP frakcióvezető-helyettese szerint nem volt véletlen,
hogy Antall József néhai miniszterelnök kényesen ügyelt arra: legalább a miniszteri
bársonyszékbe ne üljön MSZMP-tag, Orbán Viktor kormányfő azonban erre sem figyelt.
(Mozgó Világ 99/11) "Ha Mátrai Márta, a Fidesz-MPP frakcióigazgatója nem ismeri
ezeket a személyeket, akkor majd én fogom tájékoztatni" – mondta lapunknak. De
csak Mátrai Mártát, nem az egész frakciót, tette hozzá. Csúcs szerint igen szomorú
és hosszú listáról van szó. A kisgazda politikus a Mozgó Világban úgy vélte: ez
is a felemás és félmegoldások következménye, mert miközben a miniszterelnök
sokszor az ésszerűség határát súroló vagy túllépő konfrontációt vállal az
MSZMP utódpártjával, az MSZP-vel, közben lepaktált azokkal az emberekkel, akik
kifordultak ugyan az MSZMP-ből, mert megszűnt a párt, de azért a karrierjük építésében
szerepe volt tagságuknak.
Borókai Gábor kormányszóvivő a Heteknek elmondta: a Fidesz soha nem mondta, hogy volt
MSZMP-sek nem lehetnek tagok akár a kormányban is – a volt állampártnak nyolcszázezer
tagja volt, nem lehet őket csak úgy félretenni. A "kizárás" azokra viszont
vonatkozik, akik aktívan tevékenykedtek a múlt rendszer sikerén, és így voltak vezető
beosztásúak. A kormány másfél éve alakult, és akkor a koalíciós partnernek, így
Csúcs Lászlónak sem volt a kijelölt személyek ismeretében semmilyen kifogása. Arra
a kérdésre, hogy mi lehetett a célja ezzel Csúcs képviselőnek, nem kívánt válaszolni,
Borókai szerint ezt a kisgazda politikustól kellene megkérdezni.
A kérdéses valóban az, hogy mi lehetett a célja a képviselőnek. Lehet, hogy csak egyéni
akció volt, mivel Csúcs László elég független személyiség, nem tartozik a kézivezérelt
kisgazdák közé – vélekedett Enyedi Zsolt politológus lapunknak, aki szerint a
legvalószín?bb ok a kisgazdák frusztráltsága, mely abból következik, hogy
kiszorultak a valódi kormányzásból. Kivéve azt a néhány "vadászterületet",
amit a Fidesz-MPP meghagyott nekik. Szerinte a kisgazdák a jobboldali választók felé
is szeretnének bizonyítani, mert a koalíciós partner legalább annyira "nemzeti,
klerikális és SZDSZ-ellenes", mint ők. Ezzel hangsúlyozzák a "minőségi" különbséget:
az ő soraikban nincsenek volt kommunisták, rájuk érdemesebb szavazni. Az ugyanis köztudott:
Orbán kormányát több késő kádári reformer és technokrata is segíti; és az is
ismeretes, hogy Csúcs Lászlót is a pénzügyi kormányzat szaktanácsadójának szánták
annak idején, de nem lett az.
Az FKgP üdvözli Lovast
"A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja megelégedéssel
vette tudomásul, hogy Lovas István média-szakembert kinevezték a Magyar Televízió
Rt. hírigazgatója tanácsadójának" – tartalmazza a Bánk Attila frakcióvezető és
Horváth Béla szóvivő által csütörtökön aláírt közlemény. Megfogalmazásuk
szerint Lovas István életútja során külföldön és belföldön egyaránt minden cikkével
és megszólalásával a demokratikus gondolkodás mellett és a kettős mérce elvetése
ellen küzdött. "Hisszük, hogy Lovas István ennek szellemében fog tevékenykedni a közszolgálati
médiában is" – zárul a kisgazda frakció közleménye. (MTI)