Rapcsák András, Hódmezővásárhely – az önkormányzat egy része szerint felfüggesztett
– polgármestere immár harmadszor fűrészelte le a polgármesteri irodájára
ellenfelei által feltett lakatot, és kijelentette: miután a bíróság jogerősen megszüntette
az ellene szóló második eljárást is, a felfüggesztés törvénytelen. Mózes Ervin,
a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője szerint viszont a májusban elrendelt
fegyelmi vizsgálat még tart, ezért a polgármester felfüggesztésének érvényessége
nem kétséges. Rapcsák a közgyűlést is összehívta, erre azonban csak az őt támogató
négy képviselő érkezett meg. A többiek Novák Imre polgármester-helyettes vezetésével
– a házasságkötő teremben tartották gyűlésüket – a vita nem ért véget.