Nagy Orbán, a KSH népszámlálási főosztályának munkatársa, a kérdőív
vallási részének összeállítója a Hetek kérdésére elmondta, hogy a vallási
hovatartozás a szenzitív kérdések kategóriájába tartozik, tehát nem kötelező rá
válaszolni. Ennek ellenére a Hajdúszoboszlón és Eger környékén végzett
próbaszámláláskor úgy tapasztalták, hogy a megkérdezettek nem zárkóznak el a
lehetőség elől. A felmérés főpróbájára készített "A vallások jegyzéke"
címet viselő füzetről a szakember mint az őszre elkészülő végleges lista
vázáról beszélt, majd megjegyezte, hogy az egyes közösségek rendszerezése azért
sem könnyű, mert hazánkban nem áll rendelkezésre hasonló összefoglaló felsorolás.
Ezért maradt ki például a Hit Gyülekezete is, folyamatban van azonban az érintett
egyházak véleményének kikérése.
A témában jártas szakemberek bevonására vonatkozó kérdésünkre Nagy elmondta, hogy
az eddig megkeresettek szerint az öt-hat legnagyobb egyházat kell csupán név szerint
feltüntetni, a többieket pedig az egyéb kategóriába kell tömöríteni.
"Magyarországon már megvannak a valláskutatás és a felekezeti hovatartozás
felmérésének módszerei, ezért ezeket nem kell újra kitalálni" – közölte
lapunkkal Kamarás István vallásszociológus, majd megjegyezte: tudomása szerint a KSH
rendelkezik olyan szakemberekkel, akik érzik a téma kényességét.
A tervezett kérdőíven név szerint feltüntetve szerepel a római katolikus, a görög
katolikus, a református, az evangélikus és az izraelita felekezet. A többi hivatalosan
bejegyzett egyház, illetve be nem jegyzett közösség számára marad az "egyéb,
mégpedig..." kategória, továbbá ikszelhető még a "nem tartozik egyházhoz,
felekezethez" és a "nem kíván válaszolni" is. Nagy Orbán az "egyéb" sorhoz
egy kódjegyzéket dolgoz ki, amely minden olyan egyház nevét tartalmazni fogja, amely a
népszámláláskor felvetődhet.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) korábbi határozott
tiltakozása ellenére, az esedékes népszámlálás próbakérdőívén az öt,
konkrétan megnevezett felekezet között, az izraelita is szerepel. Zoltai Gusztáv, a
Mazsihisz ügyvezető igazgatója az MTI-nek nyilatkozva megerősítette, hogy
véleményük nem változott, felekezetük feltüntetéséhez továbbra sem járulnak
hozzá.
Lapunk információi szerint Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériumának helyettes államtitkára május közepén kelt levelében több
javaslatot is tett a KSH munkatársainak a kérdőív összeállítására. Egyik ilyen a
görögkeleti egyház "egyéb" kategóriába sorolása (annak sokféle ágazata miatt)
a megnevezett egyházak közül, a másik pedig a római és a görög katolikus egyház
összevonása a "katolikus" név alá. Ennek értelmében, az izraeliták
tiltakozásának figyelembevételével, Semjén a következő négy kategóriát
javasolja: 1. katolikus, 2. református, 3. evangélikus, 4. egyéb.
A Hit Gyülekezete szintén nem ért egyet a kérdőív összeállításával, ezért
felszólítja híveit, hogy a népszámlálás során ne hozzák nyilvánosságra
felekezeti hovatartozásukat. Az egyház szóvivője indoklásában kiemelte, hogy számos
tagjukat érte már zaklatás vallási hovatartozásuk miatt, ráadásul úgy
tapasztalják, hogy a hatóságok rendszeresen visszaélnek a közösségüket érintően
tudomásukra jutott hivatali adatokkal. A szóvivő szerint a KSH eljárásában tetten
érhető az a kirekesztő kormányzati politika, amely az "egyéb" kategóriába
sorolja a hatalom által el nem fogadott felekezeteket.
A felekezeti hovatartozás kérdése néhány ország népszámlálási
gyakorlatában: Ausztria: római katolikus, református, evangélikus, görög katolikus,
mohamedán, izraelita, egyéb, felekezeten kívüli. Kanada: római katolikus, görög
katolikus, egyesítő egyház, anglikán, presbiteriánus, evangélikus, baptista, pünkösdi,
görögkeleti, izraelita, mennonita, Jehova tanúja, üdvhadsereg, iszlám, buddhista,
hindu, szikh, egyéb. Anglia: keresztény, buddhista, hindu, muszlim, izraelita, szikh,
egyéb. Szlovákia: Huszonötféle vallásfelekezet van felsorolva. Lichtenstein:
Nincsenek kategóriák, szabadon beírható bármelyik. Portugália: katolikus, ortodox,
protestáns, egyéb keresztény, izraelita, muzulmán, egyéb nem keresztény, nem vallásos.
Románia: ortodox, nem ortodox. Svájc: protestáns, római katolikus, egyéb, egyik sem.
Ausztrália: vallásos, nem vallásos. Olaszország: Nem kérdezik a vallást. (forrás:
KSH)