Nem is értem: ha a munkáltatói ajánlat a lehetőségek határáig menően bőkezű,
vele szemben a követelések meg oly túlzottak, irreálisak, hogy ne mondjam, jogszerűtlenek,
akkor miért nem fordult a MÁV már régen bírósághoz, miért nem állította (állíthatta)
le a sztrájkot a törvény erejével? És azt sem igazán értem, hogy a három(!)
vasutas szakszervezet vezetősége miért tart ki a követelései mellett a közhangulat,
sőt állítólag a vasutasok többségének hangulata ellenére. Ha nem a vasutasság
bizalmából kerültek a helyükre, akkor kiéből? Nem az állam, nem a munkáltató, nem
valami állampárti politikai bizottság tette oda őket, ez a három különböző
szakszervezet nem a "transzmissziós szíj" szerepére pályázik, hiszen nem is pályázhat
másra, mint saját tagsága bizalmára.
Pedig hát – ugyebár – elvárható lenne, hogy elsősorban a nagyközönség bizalmát
tartsa fontosnak, a milliónyi fej? nagyközönségét, amelynek milliónyi szája
panasszal, elégedetlenséggel, sőt káromkodással van tele, ha saját helyzetéről, a
saját munkahelyéről, bér- és nyugdíjviszonyairól van szó, ám ezer felé húzó véleménye
nyomban egy irányba – jelen esetben a sztrájkoló vasutas ellen – fordul, ha akad
egy szakma, egy csoport, mely a zagyva hangzavarban meg tudja szólaltatni saját hangját.
Az orvos, az ápolónő, a tanár, a közalkalmazott, a többi, aki mind jogosan mondja,
hogy "Ezek sztrájkolnak, amikor én sokkal indokoltabban sztrájkolhatnék?" – nem
sztrájkol, nem vagy hatástalanul szervezkedik, de erre a sztrájkra rossz szemmel néz.
Szemére veti a vasutasnak, hogy tönkreteszi a vasutat, a gazdaságot, az országot, hogy
önző, sőt erkölcstelenül követelőző. Mintha a gazdaságot, az országot nem inkább
azok taszigálnák a romlás felé, aki 70 (vagy 85?) milliárdos bankcsődöket produkálnak,
miközben százezres nagyságrend? tantiemjeiket nyugodt lélekkel felveszik. Mintha az
önzetlenségnek és az erkölcsös gazdasági magatartásnak nem olyan fényes példáival
találkozhatnánk nap mint nap, mint amilyet a Mizo vagy az a külföldi kézen lévő
konzervgyár mutat, amelynek épp a leginkább védtelen és kiszolgáltatott kistermelők
rovására halmoznak fel sok-sok milliós (sőt talán milliárdos) adósságot talán
soha vissza nem fizetésre.
A diósgyőri kohász becsülettel dolgozott, nem sztrájkolt, nem támasztott bérköveteléseket
– örült, hogy még állásban lehet. Nemkülönben a tatabányai vagy Pécs vidéki bányász.
Az ipar átszerveződésével, a leépítésekkel, a multinacionális cégek előretörésével
egyre kevesebb az olyan nagyvállalat, amelynek a dolgozói még egyáltalán helyzetbe
kerülhetnek a munkáltatókkal szemben. Köztudott, hogy munkaügyi törvények ide,
szakszervezeti jogok oda, sokhelyütt nem hogy sztrájkot szervezni, de még
szakszervezetet alakítani sem engednek, és aki "visszapofázik", aki elégedetlen,
de még az is, aki csak elmondja másnak a vállalatánál, hogy mennyi a bére, már repülhet.
Egy országban, ahol a pártállami nyomás évtizedek óta elszoktatta az embereket attól,
hogy jogaikat és érdekeiket állammal és munkáltatóval szemben egyaránt maguk vegyék
védelmükbe, egy országban, ahol minden politikai párt a civil szerveződések üdvös
és nélkülözhetetlen voltáról beszél, egy társadalomban, amelyben az emberek túlnyomó
része még inkább építhet a korrupcióra és az árnyékgazdasági manőverekre, mint
a törvényes, nyílt és szervezett fellépésre – nos, ilyen viszonyok között
mindenkinek háromszoros hurrát kellene kiáltania azokra a szakszervezetekre, amelyek
civil szervezetként, érdekvédelmi szervként komolyan veszik a feladatukat. Ennyi kijárna
nekik még akkor is, ha netalán ezt a vasúti sztrájkot szerencsésebb módon is
lehetett volna szervezni, és ha netán maguk a szakszervezeti vezetők nem laknak is
szoba-konyhás lakásokban.
Egy valamit azonban semmiképp nem tartok indokoltnak: azt, hogy épp a sztrájkoló
vasutasok ellenében papolnak a morálról.
Az egyeztetés folytatódik
Az egyeztető tárgyalások február 10-i lapzártánkkor, csütörtökön is a
megszokott módon folytatódtak a MÁV Rt. vezetői, illetve a reprezentatív
szakszervezetek (VSZ, MOSZ, VDSZSZ) képviselői között. Eközben csak
a vonatok egyharmada közlekedett, nem jártak a nemzetközi, az InterCity, a gyors- és a
postavonatok. A MÁV Rt. adatai szerint a nappali szolgálatra jelentkező vasutasok
mintegy 95 százaléka (25 742 fő) felvette a munkát, így "a nem sztrájkoló
mozdonyvezetőkkel a legfontosabb tehervonatok szabadon közlekedhettek – mondta Domokos
Lajos, a MÁV Rt. sajtóirodájának vezetője. Állítása szerint naponta 25-60
mozdonyvezető dolgozik ezeken a vonalakon. (A Mozdonyvezetők Szakszervezetének – MOSZ
– elnöke, Borsik János azonban lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a mozdonyvezetők közel
100 százaléka sztrájkol.) A munkabeszüntetések által okozott kár a MÁV Rt. számításainak
tükrében óránként 4 millió forint, amely az eddig eltelt óraszámok miatt csütörtök
délig összesen 840 millió forintra rúgott. Ez az összeg dolgozónként átlagosan 15
ezer forintos bérkeretcsökkenést – azaz egyszázalékos bércsökkenést –
jelentene, amit a MÁV Rt. igazgatóságának határozata alapján "be kell vasalni
minden vasutason". A vasúttársaság részéről azonban kísérlet történt ezen
tehertétel inflációs keretből történő kiegyenlítésére, amelyet a szakszervezetek
nem fogadtak el – tájékoztatott a kommunikációs igazgató. A Vasutasok
Szakszervezete (VSZ) lapunkhoz is eljuttatott sajtónyilatkozatában ugyanakkor arra hívja
fel a figyelmet, hogy ha a MÁV Rt. veszteségekre vonatkozó kalkulációja igaz, akkor a
vállalat sajtóirodája által naponta szervezett egy-két órás sajtótájékoztató költségei
az okozott időkiesés miatt 6-8 millió forintot tesznek ki – "a vasutasok és az adófizetők
pénzén". A csütörtöki nap eredménye, hogy sikerült végső formába hozni a
kollektív szerződést. "Aláírásra azonban csak akkor kerül sor, amikor már
mindenben megállapodtak a felek" – tájékoztatta lapunkat Borsik János. Mint
mondotta, a további egyeztetések fókuszában a bérkapcsolatok és a munkaügyi
kapcsolatokat érintő vitás kérdések tisztázása áll.
2000. 02. 12. (IV/7)
