Augusztus 24-én került sor a 47. Pápai Harcászati Repülőezred MIG-21-es gépeinek
búcsúrepülésére. Az utolsó felszállások előtti ünnepségen a Honvédelmi
Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség és a légierő vezérkara mellett a város
vezetői és az ezred veteránjai is megjelentek. Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar
Honvédség vezérkari főnöke akkor elmondta, hogy felsőbb politikai döntés
eredményeként kellett a pápai repteret felszámolni.
Homoki János, a tárca politikai államtitkára a Parlament Honvédelmi Bizottságának
ülésén megerősítette, hogy ha szakmai vélemények alapján is, de mindenképpen
politikai döntés született. Mivel a honvédség nem tud egyszerre három harci
repülőezredet fenntartani, a pápai egység 2003-ra tervezett megszüntetését három
évvel előrébb hozták.
Juhász Ferenc, a Honvédelmi Bizottság szocialista alelnöke meg van győződve arról,
hogy a kormány úgy ahogy van, elrontotta az egészet. Elmondása szerint a NATO hosszas
mérlegelés után választotta Pápát az általunk felkínált katonai repterek közül,
és komoly milliárdokat ajánlott föl a fejlesztésére. Ebből az összegből néhány
száz milliót a HM le is hívott a tervezési munkálatok kialakítására, ám egyszer
csak mégis Taszárra esett a választása, annak ellenére, hogy a NATO számított erre
a repülőtérre, és már be is építette a hadműveleti terveibe. A képviselő szerint
a kormány elmulasztott felhasználni több milliárd forintot egy modern katonai reptér
kialakítására, amely a későbbiekben bármilyen repülőgéptípus fogadására,
tárolására, működtetésére alkalmas lett volna. Juhász úgy érzékeli, hogy a
kormány gyakorlatilag teljes mértékben annullálja a Honvédelmi Bizottság
ellenőrzési jogosítványait, amikor előzetes egyeztetések nélkül hozza meg
döntéseit.
Lányi Zsolt, a Honvédelmi Bizottság kisgazda elnöke szintén az egyeztetés hiányát
sérelmezi, mint mondta, részükről ez indokolta az önálló állásfoglalás
kialakítását. Ugyanakkor a reptér bezárását nem politikai, hanem pusztán szakmai
döntésnek tekinti, mivel elmondása szerint "egy politikus nem ért a reptérhez".
Juhász Ferenchez hasonlóan úgy látja, hogy a bizottságnak semmilyen beleszólása
nincs az ügyek menetébe.
"A pápai repülőtér esetében a döntés elhamarkodott volt, nem megalapozott és
törvénysértő" – állítja Mécs Imre, a Honvédelmi Bizottság szabaddemokrata
tagja, hiszen – mint mondja – "ilyen horderej? kérdéseket a honvédelmi törvény
szerint előzetesen meg kell vitatni a bizottsággal, és csak utána lehet
végrehajtatni." A bizottság szerdai ülésén a HM azzal hárította el magától a
felelősséget, hogy az a vezérkar döntése volt, a vezérkari főnök helyettese pedig
elismerte, hogy valóban ők határoztak így – tudtuk meg Mécstől, aki szerint a
NATO-val szoros kooperációban kellett volna ezt a kérdést rendezni.
A repteret – amely kiválóan alkalmas kereskedelmi, logisztikai bázis kiépítésére
– a kiöregedett gépekkel együtt az ÁPV Rt. kapta meg. Lapzártánkig nem tudtuk meg,
hogy a privatizációs szervezetnek mi a terve a komplexummal.
Nyílt indulatok
Pápa városában erősen tartja magát az a nézet, hogy mintegy három héttel
ezelőtt alaposan helybenhagyták Kovács Zoltán helyi polgármestert, akit Kövér László
Fidesz-pártelnökhöz fűződő baráti viszonya mellett arról az elhíresült
nemzetbiztonsági bizottsági ülésről is ismerhetünk, ahol Vancsik Zoltán szocialista
képviselővel szólalkozott össze. A mostani incidens a város Shell-kútjánál történt,
és az elkövető nyugállományú katonatiszt a pápai katonai repülőtér bezárásának
hírére döntött úgy, hogy ütlegeléssel vesz elégtételt. Kovács Zoltán tankolás
után találkozott össze "bírájával", aki rövid szóváltás után kórházképes
állapotba hozta őt (súlyos testi sértés). Innentől kezdve azonban gyakorlatilag követhetetlenek
az események, mivel a helyszínen dolgozó benzinkutasok szerint "itt nem vertek meg
senkit", az ajkai kórházban, ahová Kovács segítségért sietett, nincs regisztrálva
ilyen nev? beteg, az ügyben nem történt feljelentés a rendőrségen, és még a helyi
polgárőrség sem tud semmiről. Az egyetlen fogódzó a városi tévé múlt heti adása,
ahol Kovács Zoltán napszemüvegben nyilatkozott. A polgármesteri hivatalban – ígéretük
ellenére – nem kaptunk erről pontos tájékoztatást. (Sz. Z.)