Az Open Society Institute nev? amerikai alapítvány és a Soros Alapítvány által közösen
támogatott nemzetközi öngyilkosság-megelőzési program alapötlete a svédországi
Gotland szigetén született a 80-as évek elején. Ekkor történt, hogy az 58 ezer lakosú
sziget 18 családorvosa felkereste a körzeti főorvost egy súlyos gonddal: mint mondták,
sok az apatikus ember, akinek nincs életkedve, hamar meghal, vagy éppen öngyilkos lesz.
A főorvos felismerte, hogy az "apátia" nem más, mint depresszió. Tanfolyamot
szervezett tehát, amelynek keretében a legnevesebb pszichiáterek oktattak a depresszió
felismeréséről és kezeléséről. Az eredmény látványos volt: a következő két
esztendőben az öngyilkosságok száma az addigi 11-13-ról (100 ezer főre számítva)
évi 4-5-re csökkent. A program a 90-es években is folytatódott, hasonlóan jó eredményekkel.
Szakértők szerint ezzel a módszerrel azért lehetett ilyen kiemelkedő eredményeket elérni,
mivel az öngyilkosságok több mint feléért a depresszió tehető felelőssé. Erre az
álláspontra építik munkájukat a kiskunhalasi projekt szakértői is: dr. Rihmer Zoltán
professzor, az Országos Pszihiátriai Intézet osztályvezető főorvosa, az öngyilkosság
okainak és megelőzésének kutatója, illetve dr. Kalmár Sándor, a kiskunhalasi
Semmelweis Kórház pszichiátriai osztályának vezetője. A szakértők pályáztak már
az Egészségügyi Minisztériumnál és az Ifjúsági és Sportminisztériumnál egy
hasonló projekt létrehozásának ügyében, viszont mint Kalmár Sándor elmondta: "Elutasítottak
bennünket azzal, hogy fontos ez a program, de vannak fontosabb dolgok is az egészségügyben."
Ellenben a támogatást nyújtó amerikai alapítvány vezetője, dr. Herbert Hendin a téma
kapcsán nyilatkozva egyenesen úgy fogalmazott: "Kiskunhalas beírhatja a nevét az
orvostörténelembe."
A program első lépéseként már meg is kezdődött az alföldi város körzetében működő
háziorvosok és körzeti ápolónők továbbképzése, akik nemzetközi és hazai szakértők
előadásaiból ismerkednek meg a depresszió diagnosztizálásának és kezelésének legújabb
eszközeivel. A háziorvosképzés azért stratégiai fontosságú, mivel a nemzetközi
tapasztalatok azt mutatják, az öngyilkosok többsége élete utolsó 6-8 hetében
felkeresi háziorvosát vagy pszichiáterét, igen sokan közvetlenül a halált megelőző
napokban is, viszont az orvosok csak az esetek 54 százalékában ismerik fel, hogy egyáltalán
pszichiátriai esettel állnak szemben. (Gyakran tévesztik össze a tüneteket az
alkoholizmus, a kimerültség vagy valamely más betegség tüneteivel.)
Kalmár Sándor elmondta: a projektet a megyei és a városi önkormányzat anyagi támogatásával
kiegészítik más jellegű, szociológiai és pszichológiai vizsgálatokkal is, hogy
azokról a potenciális öngyilkosokról is legyenek információik, akik nem orvosi
esetek, hiszen az önpusztítás oka nemcsak a depresszió. A szakértő kifejtette: sajnálja,
hogy a társadalom egy része elfogadható konfliktuskezelő megoldásnak tartja az öngyilkosságot.
"Én ezt a küzdelmet teljesen komolyan veszem, mivel 1967 óta – mióta a megyében
dolgozom – mintegy tízezren haltak meg így, teljesen értelmetlenül" – mondta végül
Kalmár Sándor.