Az ajkai kórház nincs abban a helyzetben, hogy fizessen. Élén tavaly novembertől új igazgató és önkormányzati biztos működik, hiszen az 1,6 milliárdos költségvetéssel dolgozó intézmény adósságállománya az év végére meghaladta a 200 millió forintot. Egy éve nem fizetnek vizet és villanyt, hitelbe kapják a gyógyszereket, és közvetítőket vesznek igénybe ahhoz is, hogy mirelit áru érkezhessen a konyhára. A baj akkora, hogy a sztrájkolók és a kórház vezetése nem is haragszanak egymásra. Dr. Flórián Csaba igazgató maga is mosolyogva említi, talán annak a kollégájának van igaza, aki – szintén intézmény- és deficitkezelőként – minden bérkövetelésnek kapásból enged. Mondván, még néhány tízmillió forint adósság már úgysem számít. A baj persze ott van, hogy a fedezet nélküli kötelezettségvállalás fogalmát, sajna, ismeri a jog. A főorvos úr mosolya pedig arra utalhat: ha már a törvényességet sértve sem lehetne egy intézmény működését biztosítani, akkor talán elérkezett az idő arra, hogy maga a jogszabály változzék. A műszakiaknak ugyanis hiába van erkölcsileg igazuk, ha a rendelet őket kihagyta a béremelésre jogosultak köréből. Éppen elég megterhelést jelentettek a kötelező emelések, hiszen az OEP januártól például azt ígérte, 10,5 százalékkal emeli a kórház úgynevezett súlypénzét, ám ebből csupán 6 százalék érkezett meg. Pedig a számítások szerint 16 százalékra volna szükség. Akárhogy is, pénz nincs, és nem is lesz. Ezt egyébként a fenntartó önkormányzat képviselője is közölte a sztrájkolókkal. Sőt élvezik kollégáik szimpátiáját, amihez az is hozzájárul, hogy a 800 dolgozót foglalkoztató és 60 ezer ember kórházi ellátásáért felelős intézmény a sztrájk ideje alatt is dolgozik. Fennakadásokra egyedül a péntek adott esélyt, akkor két órára 180 dolgozó szüneteltette munkáját, közöttük tizenkét, külön célt megfogalmazó műtőssegéd. Ők a veszélyességi pótlékot keveslik. A helyzet pikantériája, hogy a jelenlegi egészségügyi miniszter korábban éppen a Magyar Imre Kórház igazgatója volt, így az intézmény problémáit – melyekkel mai utódja szinte azonnal megkereste – pontosan ismeri.