1990-ben 48 fő üzenete: a törvényes forradalom. Németh Miklós, az akkori miniszterelnök párhuzamot von az 1848-ban lezajlott vértelen és törvényes forradalom és az 1990-es rendszerváltás között. A mai napig hangoztatott állítás: 48 és 56 törekvései megkésve bár, de 90-ben megvalósultak. A köztársaság első éveiben az üzenet: a jogszerűség és a demokrácia. A központi ünnepségeken a miniszterelnök és a köztársasági elnök az állam egyéb vezetőivel koszorúzza meg a parlament előtti Kossuth-szobrot. Kossuth a fő hivatkozási alap jobb- és baloldalon egyaránt, mint akinek a programjának a megvalósulását jelentette az egykori forradalom. 1992-ben a fő vízválasztó a sajtó kérdése. Az ellenzék a sajtószabadság hiányosságairól szól; míg Antall szerint nem lenne szabad túldramatizálni a sajtó és a kormány ellentétét, hiszen annak idején 48-ban az akkori kormány és a radikális sajtó között a véleménykülönbségek ellenére megvolt az összhang a népképviselet kérdéseiben; üzenve ezzel a média "renitenskedő" részének.
1992-93-ban megjelennek az utcán a "nemzetféltők", akik a Trianon óta üldözött Magyarország képét sulykolják a politikai köztudatba. "Megmaradni!"- A megrendítőnek szánt üzenet jelzi, hogy ez a Trianon után kialakult paranoiás nemzettudat nem marad a politikai paletta szélén. Az üzenet Boross Péter miniszterelnök 1994-ben elmondott beszédében szól harsonaként a létében fenyegetett magyarságról. Az eredmény: hatalmas választási bukás, jelzi, az üzenet túl drámai az ország többsége számára.
1994 után a Horn-kormány beszédei üzenetek a Nyugat számára a demokratikus intézményrendszert tiszteletben tartó, Európai Unióra érett szocialista párt vezette országról. Az akkori Fidesz-vezette ellenzék a 94-es Boross-beszédet hangolja tovább, finomítva a választópolgárok számára az elfogadhatóságig. Középpontban a nemzeti egység, mint a megmaradás záloga, az egység alapja pedig (Figyelem! Új fogalom:) a "keresztény nemzeti polgárság". Üzeneteikben a hangsúly fokozatosan Kossuthról Széchenyire tevődik.
Az 1998 óta tartó Fidesz-éra fő üzenete: az álomalapítás. "Csak magunkban bízhatunk, mindent elérhetünk" kommersz halivúdizmusával retusált nemzettudat. Nemzeti egység historizáló színekkel. "Legyünk nagyok, amint illik mihozzánk" Kossuth helyett Széchenyi és Deák, a függetlenségi mozgalmak: Bethlen, Rákóczi, Thököly helyett István és Mátyás királyok. A fő ünnep: augusztus 20-a mellett elfakul 48 március 15.; birodalmi Magyarország képe a szabadságszerető, rebellis nép helyett. Miniszterelnöki beszéd helyett üzenet a Kárpát-medence magyarjaihoz "isten segedelmével".
Miközben március 15-e még jobban elhalványul, fakóbbá lett az állami ünnep, az egyre nagyobb pompával megrendezett, teljesen elvallásiasított augusztus 20-hoz képest. Fura, hiszen 1991-ben a Fidesz a parlamentben éppen március 15-e mellett érvelt az úgynevezett ünnepvitában, amikor arról döntöttek, hogy melyik ünnepünk legyen állami, és melyik "csak" nemzeti.
Németh Zsolt azzal érvelt, hogy augusztus 20-a azért nem jó állami ünnepnek, mert "egyfelől az egyházi és állami ünnepek összemosása nem szerencsés akkor, amikor éppen csak hogy kezdetét vette a hosszú évtizedes összefonódás után az állam és egyház szétválása". Másfelől az ország 25 százalékát kitevő protestánsok – nem beszélve a szekularizált rétegekről – jogosan protestálhatnak, mivel ha ők tiszteletben is tartják a Szent István-ünnepkörhöz, a Szent Jobbhoz, a Szent Koronához stb. kapcsolódó katolikus hitelveket, nem lehet tőlük elvárni, hogy az állami ünneppel óhatatlanul összefonódó egyházi eseményeken, eljárásokon hitbeli konfliktus nélkül részt vegyenek.
Németh szerint – legalábbis 1991-ben – március 15. az egyedüli, amely a Fidesz szerint állami ünnepként szóba jöhet, mivel a nemzetet semmilyen főbb értelemben nem osztja meg, ugyanakkor a lehető leginkább egyesíti.
2001-ben ez már a múlt.
2001. 03. 17. (V/11)
