A szendrői kocsma. Betelt a pohár Fotó: Opauszki László
Szendrő, a 4500 lelket számláló falu festői környezetben terül el a szlovák határtól néhány kilométerre. Délután háromkor a fülledt melegben álmos a település, alig lézeng valaki az utcán, az emberek még dolgoznak, már akinek van mit: több mint harmincszázalékos a munkanélküliség. Most még a kocsmákban is csak egy-két torkon csúszik a fröccs, a munkából hazatérő fáradt munkások lendítik majd fel a boltot estefelé. Egy hete még közéjük tartozott K. Géza hegesztőmunkás is; de ő most nem ér rá. K. Géza ugyanis a gyermekeit látogatja a kórházban, miután felesége gyógyszeres oldattal megmérgezte három fiukat, majd magára nyitotta a gázt. Az ok: K. Géza a család összes pénzét – mintegy ötvenezer forintot – eljátszotta egy kocsmai játékgépen.
És ez nem az első alkalom, K. Géza rendszeres vesztes volt. Az asszonynak ez a mostani eset több volt, mint sok. Úgy döntött, megbünteti az urát, és a másvilágra távozik, magával rántva a gyerekeket is. Az utazás azonban a miskolci kórházban, illetve – ami az aszszonyt illeti – a rendőrségi fogdán végződött; K. Géza ugyanis még időben hazaért, és hívta a mentőket. Az asszony ellen most nyomozás folyik, valószínűleg előzetes letartóztatásba fogják helyezni. A három fiúnak nem történt komoly baja, de még orvosi megfigyelés alatt állnak. Magyarországon nem K.-ék az egyetlen olyan család, amelyik hasonló módon ment tönkre, és – bár első ránézésre úgy tűnik – a felelős nem K. Géza, hanem valaki, akit úgy hívnak: Mr. Játékszenvedély.
Mr. Játékszenvedély maga a megnyerő stílus, mindig tudja, mit és hogyan kell mondani; mikor, kitől, mennyit kell kölcsönkérni; mit hol lehet pénzzé tenni. Számláján tönkrement családok, összetört életek, önakasztott, begyógyszerezett szerencsétlenek. A szendrői kocsmárosok szerint Mr. Játékszenvedély a legnagyobb hasznot az államnak hajtja: minden gép után heti 11 ezer forint a központi költségvetést gyarapítja. (Az összes szerencsejátékból pedig éves szinten mintegy 20 milliárd forint vándorol ugyanide – a szerk.)
István, az egyik kocsmáros egyébként ismerte K. Gézát, aki munka után rendszeresen betért egy-két italra és játszmára, egy hónapja azonban nem látták itt, talán azért, mert volt valamennyi tartozása. István szerint a gépek egy kocsmárosnak nem túl jövedelmezőek, ő is csak azért állított be kettőt, mert "igény volt rá", a kuncsaftokat meg nem akarta elveszíteni. Így vall Ferenc is, aki szintén kocsmáros, majd hozzáteszi: a játékszenvedély nem válogat, öregek, fiatalok, romák, magyarok járnak hozzá gépezni. A faluban egyébként a játékgépsűrűség valószínűleg messze az országos átlag fölött van. Több asszonnyal is beszéltünk, akik szerint a polgármesternek be kellene tiltania az automatákat.
A kocsmárosok szerint a gépezés olyan, mint az örvény: ha veszt a delikvens, akkor is rosszul jár, de ha nyer, akkor is; mivel a vesztesek vissza akarják hozni, ami elveszett, a nyertesek pedig megittasulva a sikertől nem tudják, hol a határ. A helyzetet tetézi, hogy a vesztesek gyakran uzsorakamatra felvett kölcsönökből akarják megcsinálni a lehetetlent, vagyis legyőzni a gépet.
Közben felkeressük K. Gézát – immár másodszor –, de ő még mindig nem ért haza, csak a szomszédok bújnak elő jöttünkre. Az esetről semmit nem mondanak. Egy férfi kérdezi: nem tudunk-e fegyvert szerezni neki. Nem faggatjuk tovább, inkább felkeressük idősebb K. Gézát, aki könnyeivel küszködve közli: nem akar nyilatkozni semmiről, nélkülünk is van elég baja. Elhisszük, és távozunk.
Örök vesztesek
2001. 05. 19. (V/20)
