Demszky Gábor lemondó leveléből – ami egyébként egyes pártbeli vélemények szerint egy, a folyamatos támadásoktól "kikészült" politikus lelkivilágát tükrözi – egyértelműen az derül ki, hogy lemondásának fő oka az SZDSZ-en belül keresendő. "A kezdetektől fogva világos volt, hogy az SZDSZ-ben vannak, akik más utat tartanak kívánatosnak. (
) A politika két blokkra szakadása árt a magyar demokráciának, és végül már rövid távon az MDF sorsára juttathatja a szabaddemokratákat. Egyben azt gondolom, hogy a Fidesz vezette kormány leváltására a szocialista pártnak sem egyedül, sem egy tőle nehezen megkülönböztethető segédpárttal nincs esélye."
A levelet külső elemzők és a párton belül is többen a politikai harakiri eszközének tekintik, stratégiailag elhibázottnak és rosszul megfogalmazottnak értékelik. Demszky úgynevezett stábjából, az őt támogató politikusok köréből több kísérlet ellenére sem sikerült lapzártánkig senkit sem elérnünk. Nem világos az sem, hogy a pártbéli csoportok között politikai nézeteltérések kérdésében kinek a hibájából nem sikerült kompromisszumot kötni. Így az is kérdéses, hogy Demszky "kikészüléséhez" kizárólag stratégiai nézeteltérések vezettek, vagy ahhoz, az SZDSZ-re egyébként jellemző belső intrikák és "betartások" is hozzájárultak-e.
Ez utóbbi kérdésre a főpolgármester párton belüli politikai ellenfeleitől sem kaptunk választ. Kuncze Gábor szerint
– akiről közismert, hogy nincsen jó kapcsolata Demszkyvel – az elnök elsősorban azért mondott le, mert a kormányzat támadást indított a főváros ellen. "Mivel Demszky meglehetősen félti azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tíz évben elért, valójában ez az oka, ami miatt lemondott a pártelnöki pozícióról" – véli Kuncze. Lapunk kérdésére, miszerint várható-e személye előtérbe kerülése, Kuncze Gábor azt válaszolta: semmi olyan feladattól nem zárkózik el, amiről úgy ítéli meg, hogy az SZDSZ jó választási eredményét elősegítheti. Mint mondta: "Olyat szándékosan nem mondtam, hogy elnökjelölt lennék. A lemondás után olyan helyzet alakult ki, ahol mindenképpen ringbe kell szállnom." Az egykori belügyminiszter-pártelnök szerint – aki a telefonban rendkívül vidámnak és feldobottnak tűnt – egyébként az SZDSZ-nek nem megújulnia kell, hanem mindent elkövetni a minél jobb választási szereplés érdekében.
Fodor Gábor is a Fidesz Demszky elleni támadását nevezte meg az elnök lemondása fő okaként. "Ezt nagyon nehéz kezelni. Neki két helyen is úgy kellett volna helytállnia, ami teljes embert kíván" – érvelt a politikus. Fodor Gábor annak ellenére, hogy a legutóbbi kongresszuson ő volt Demszky ellenfele, meglepő módon nem kíván indulni az elnökségért. Mint mondotta: "Kuncze Gábort tudom támogatni mint elnökjelöltet. Most nem versenyre van szükség, hanem arra, hogy egységesen felsorakozzunk, hiszen nagyon közel vannak a választások. A jelen helyzetben pedig Kuncze Gábor tudja a legszélesebb összefogást produkálni az SZDSZ-ben."
Figyelemre méltó, hogy Demszky lemondását követő pár órán belül több szabad demokrata politikus (Pető Iván, Fodor Gábor és Béki Gabriella) kész tényként állította, hogy Kunzce Gábor – aki mellesleg jelenleg semmilyen tisztet nem tölt be – a legesélyesebb a pártelnöki tisztre. Annak ellenére, hogy mindez előre eltervezett puccsnak is tűnhet, a pártvezetésen kívül állók leginkább Demszky hibájaként értékelik a kudarcot.
Tamás Gáspár Miklós egykori vezető szabad demokrata politikus szerint: "Az a fordulat, amelyet Demszky Gábor neoliberális és neokonzervatív fiatalemberekből álló tanácsadó csapata végrehajtott, nem sikerült. Közismert dolog, hogy én ezzel a fordulattal nem értettem egyet, ki is léptem a pártból, ennek ellenére szomorú vagyok, mert Demszky Gábort nagy formátumú politikai személyiségnek tartom."
Tamás Gáspár úgy véli: az MSZP-től és a Fidesztől tartott "egyenlő távolság" őszinte politika volt, hiszen nyilvánvaló, hogy az SZDSZ-nek mint rendszerváltó pártnak történelmi és lélektani nehézségei vannak a szocialistákkal, de ezt – szerinte – józanabbul és nyugodtabban is el lehetett volna intézni. Másrészt nemcsak a liberálisok történelmi identitásáról van szó, hanem az ország sorsáról is, és ez az, amit a választók, az SZDSZ-támogatók jobban láttak, mint Demszky Gábor, és különösen a tanácsadói. Utóbbiak azt gondolták, hogy egy clintonista, blairista fordulattal valami "új közepet" tudnak képezni. Sokakban a sajnálkozás mellett bizonyos megkönnyebbülés is lehetséges, hogy mostantól az MSZP-vel való veszekedés helyett átláthatóbb politizálás válik lehetségessé – értékelt TGM.
Ónody Tamás, az SZDSZ Új Generáció mozgalom egyik vezetője indokoltnak látta Demszky lemondását, mert szerinte a tisztességes választási eredmény és a kormányváltás érdekében erre szükség volt, hiszen a pártelnök nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az alapcélt, miszerint Orbánt le kell váltani, ugyan soha nem kérdőjelezte meg Demszky, de fontosabbnak tartotta az MSZP folyamatos támadását. Amikor az országot február-márciusban egy kormányválság hangulata járta át, az SZDSZ akkor is elsősorban az MSZP-vel foglalkozott. Ez nagy hiba volt. Mint mondta: mostanra új belpolitikai helyzet alakult ki, hiszen a jobboldal teljes mértékben egységessé vált. Ebben a helyzetben lehetetlen nem változtatni a koncepción, ami nem jelenti azt, hogy ez egy segédcsapati jel. A szavazóink azt várják tőlünk, hogy alternatívát nyújtsunk a Fidesszel szemben, ha ezt nem tesszük elég egyértelműen, akkor azt kockáztatjuk, hogy a szavazóink átmennek az MSZP-hez – tette hozzá Ónody Tamás.
Szent-Iványi István frakcióvezető ugyanakkor Demszky lemondása előtt nem sokkal még úgy nyilatkozott, hogy a pártnak öngyilkosság lenne alig tíz hónappal a választások előtt "lecserélni" a jelenlegi elnököt.
A két legnagyobb parlamenti párt elnöke tartózkodóan reagált a lemondásra. Kovács László, az MSZP elnöke a Szabad Demokraták Szövetsége belső ügyének tekinti Demszky lemondását. Kovács László leszögezte: a Fidesz vezette kormány leváltásának esélyét növeli, ha az SZDSZ is kész a szorosabb együttműködésre. Pokorni Zoltán a hírre reagálva azt mondta: a szabad demokrata politikus távozásának az ország szempontjából nincs különösebb jelentősége.
2001. 06. 16. (V/24)
