Ajtai József, a családfő, a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese. Feleségével, gyermekeivel, menyével és unokáival lakik a házban, amelyre ismeretlen tettes Molotov-koktélt dobott. A bomba az egyik gyerekszobában landolt, ahol Hajnalka, Attila és Erzsike aludt. Ajtai József és gyermekei így emlékeznek vissza a borzalmas éjszakára.
Ajtai József: Csak egy nagy csörrenést hallottam, mint amikor az égből jön egy nagy csörrenés, utána egy nagy robbanást. Kinéztem az ablakon, de nem láttam senkit, csak a szomszéd szoba ablakánál a tüzet. Erre szaladtam a gyerekekért, a feleségem meg az ijedségtől kiabált, meg se tudott mozdulni. Nyomtam volna én befele az ajtót, de nem bírtam, térddel kellett berúgnom. A két lányom és a fiam ott állt a szoba közepén az égő bútorok között. Miután kihoztuk a gyerekeket, a fürdőszobából egy tömlő segítségével vittem a vizet, hogy eloltsam a tüzet. A feleségem telefonált a mentőknek, de nem hitték el, hogy tűz volt itt, Hencidán. Ekkor én telefonáltam, hogy jöjjenek gyorsan, mert két gyerek megégett. Ezután jöttek csak.
Pozsár Gábor: Gyanakszanak valakire? Ki lehetett a tettes?
A. J.: Nem tudom, nem láttunk semmit és senkit. Haragban egyáltalán nem vagyok senkivel. A helyi roma kisebségi önkormányzat alelnöke vagyok. Nyertünk 800 ezer forintot "megélhetési" pályázaton, ami azt jelenti, hogy tizenhárom család összefogott, és a kapott pénzből ültettünk krumplit meg uborkát, hogy a műveléssel és a terméssel pénzt keressünk. Nyolc család kilépett, mert azt hitték, hogy én majd elszedem tőlük a pénzt. Pedig nekem is csak annyi járt volna, mint nekik, 200-250 ezer. De nem hiszem, hogy roma csinálta ezt. Mert a romák tudják, hogy abban szobában gyerekek alszanak. A cigánynak megesik a szíve egy gyereken. De milyen ember az ilyen, aki gyerekekre dobja a bombát? Mi romák, ha van valami vita közöttünk, azt a férfi elintézi a férfival. Verekednek vagy bicskával, kapával, ásóval mennek egymásnak, de nem a gyereket bántják. Nekem is van itt egy ásóm, nézze meg. Kérem, ezek után nekem ki kell lépnem a cigány önkormányzatból!
P. G.: Miért?
A. J.: Mert félek.
P. G.: Lehet, hogy valakinek nem tetszett, hogy segíteni próbál a romáknak?
A. J.: Így van, igen, igen.
Ajtai László, a legidősebb fiú az emeleten aludt élettársával és két gyermekével, amikor a támadás érte az alattuk lévő szobát, amelyben két húga és öccse aludt.
Ajtai László: Egy rekamiénk van, azon alszunk mind. Amikor azt a durranást hallottam, meg a tüzet láttam, akkor a két gyermeket egyből magamhoz szorítottam. Annyira még életemben nem féltem. Mire én lejöttem, a testvéreim már kint voltak. Az új slagot előhoztam, kibontottam, azzal locsoltuk a szobát. Azt hittük, hogy a villám csapott a szobába, mert olyan hangja volt. Miután eloltottuk a tüzet, bementem megnézni, hogy mi füstöl. Akkor láttam a bedobott üveg darabjait. Én úgy megijedtem, hogy nem éreztem a szívem a rémülettől. Azért gyorsan biciklire ültem, és kimentem az útig, de már nem láttam senkit. Ha valakinek valami baja van az apámmal vagy a romákkal, akkor miért nem jön ide, és harcol az igazáért? Nem a gyerekeket kell bántani. Ha nincs itthon a papa, akkor a három gyerek bent égett volna.
P. G.: A szomszédokkal milyen a viszonyuk?
A. L.: 11 éve lakunk ebben az utcában. A komám – aki magyar – itt lakik szemben, átjárok hozzájuk. Soha senkivel nem volt bajunk. Itt a magyarok is megmondják, hogy rendes, dolgos emberek vagyunk.
Hajnalkát, aki a robbanáskor a szobában volt, Debrecenben ápolják, bőrének 10 százaléka súlyosan megégett. Két testvére, Attila és Erzsike "megúszták" kisebb sérülésekkel.
P. G.: Ti mit láttatok? – kérdezem Attilát.
Ajtai Attila: A csörömpölésre és a durranásra felkeltem. De akkor már meggyulladt minden. Hajninak a haja égett, én odamentem és a kezemmel eloltottam. Szóltam az Erzsikének, hogy keljen fel, mert tűz van. Ekkor jött be papa és kivitt minket.
Ajtai Erzsike: Szólt Attila, hogy keljek fel, mert tűz van de én azt hittem, hogy álmodok, és visszafeküdtem. Ekkor a párna az arcomra ragadt, mert az már égett.
Ajtai József: A polgárőrök hajnali egyig szoktak kint lenni az utcán. A Molotov-koktélt hajnali kettőkor dobták be. Tehát csakis helybeli lehetett, aki tudta ezt. Az utcában csak mi vagyunk romák, ezért gondolom, hogy nem általános romagyűlöletből robbantott, mert akkor lemegy a cigánysorra.
P. G.: A polgármester úr is azt nyilatkozta a tévében és a rádióban is, hogy Hencidán nincs fajgyűlölet.
A. J.: Azt azért nem mondanám, a polgármesternek ki kellett volna szállnia, amikor ez történt, mert ez egy kis falu és nem Budapest, de őt az se érdekli, ha meghalnak a romák. Ha a romáknak segítség kellett, és mentek a polgármesterhez, akkor ő elküldte őket a kisebbségi önkormányzat elnökéhez meg az alelnökhöz. Pedig a pénzt a polgármester kezeli és nem az elnök meg az alelnök. Mégis elküldi a cigányokat oda, ahol nincs pénz. Ha bemenne az iskolába meg az óvodába, amikor nincs szünet, akkor meglátná, milyen cigánymegkülönböztetés van. A romagyerekek ruháit külön teszik, külön ebédeltetik őket, ha lefektetik az óvodásokat délben, akkor is máshova fektetik a gyerekeinket, még a vécében is külön vécére ültetik a magyar gyerekeket. Mi ez, ha nem fajgyűlölet?
Riporter kolléga érkezik a helyszínre, én pedig elbúcsúzom az Ajtai családtól, és a falu központja felé tartok. A falubeliek között eluralkodott a gyanakvás és a félelem. Egy neve elhallgatását kérő helybeli elmondta, hogy egy magyar illető hétfőn azt hangoztatta, "ha valaki el mer menni tanúskodni ellene azért a harmincezer forintért, az készítheti a fejfáját". Az illető akkor még nem tudhatta, hogy a nyomravezetőnek százezer forintot is felajánlottak.
2001. 06. 23. (V/25)
