hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tanyák hallgatnak
Rejtélyes eltűnések Bács-Kiskun megyében

2001. 07. 21.
Megoldódni látszik a kerekegyházi eltűnések rejtélye. Mint arról múlt héten beszámoltunk, a Bács-Kiskun megyei település lakóit hetekig izgalomban tartotta négy felnőtt, egy házaspár és két férfi eltűnése. (Titokzatos eltűnések Kerekegyházán.) A házaspárral kapcsolatban később kiderült, őket saját fiuk gyilkolta meg, érthetetlen okokból, különös kegyetlenséggel. A másik két, juhászkodással foglalkozó személy ügyében több fejlemény is történt a héten, ezzel együtt azonban újabb érdekes kérdések is felmerültek.

Szeleczki Lászlónak és munkatársának, Kiss Jánosnak május végén veszett nyoma. A felsőereki pusztában több száz fias birkára felügyelő juhászokról az utolsó információ sokáig csak annyi volt, hogy május 22-én délelőtt Kiss a helyi kocsmából és egy magánházból is mentőt próbált hívni Szeleczkihez, aki állítása szerint nagyon rosszul volt. Miután kérését senki sem teljesítette, távozott, majd délután, szemtanúk beszámolója alapján Kalocsa irányába távozott egy szamáron. Szeleczkiről senki sem tudott, azóta nem bukkant fel. Hozzátartozói és a kerekegyháziak jelentős része Orbán Vilmos helyi vállalkozót, a két férfi munkaadóját tartották felelősnek a történtekért. A feltételezésnek ellentmondani látszik, hogy Orbán maga is nagy erőkkel keresi a két eltűntet. Pontosabban már csak egyet, ugyanis – a rendőrség szerint – múlt hét pénteken az egyik felsőereki tanyában az egyik helyi lakos egy halottra bukkant, ami – megint csak a rendőrség véleménye alapján – minden valószínűség szerint Szeleczki László földi maradványa. Ezen a ponton azonban több érdekes momentum is van. A halott nem a juhászok szálláshelyén, hanem egy idegen, elhagyatott házban volt, ráadásul Orbán Vilmos úgy tudja, hogy már két hete, szombaton megtalálták – de akkor még úgy tűnt, hogy egy hatvan éves férfi hullája –, a rendőrség viszont úgy tájékoztatta a sajtót, hogy múlt hét pénteken bukkantak a holttestre. Ugyancsak a rendőrségen mondták el, hogy a halottat annak munkatársával és egyik hozzátartozójával azonosíttatták. Ez azért is érdekes, mert Szeleczkinek ott csak egy munkatársa volt, Kiss János, aki szintén eltűnt. A halotton egyébként külsérelmi nyomok nem észlelhetők, így a rendőrség nem indít nyomozást gyilkosság miatt. 

Kiss Jánost Orbán Vilmos feljelentése alapján egyébként lopás miatt körözi a kalocsai rendőrség, ugyanis a gondjaira bízott nyájból tizenhat birka hiányzik, továbbá valószínű, hogy Szeleczki haláláról is tudna közelebbit mondani. Lapunk információi szerint Kiss Szalkszentmárton térségében egy másik gazdához szegődött el, és azt híreszteli, hogy azért hagyta el korábbi munkahe-lyét, mert fél, nehogy úgy járjon, mint Szeleczki, akit állítása szerint meg is vertek. Orbán Vilmos szerint az ügy egyik nyitja lehet az a Suba József, aki felügyelőként dolgozott Orbánnál. A vállalkozó szerint ugyanis Suba lophatta el a birkáit, úgy, hogy néhány üveg borral megvesztegette, vagy akár meg is fenyegethette a két juhászt, hogy adják oda neki az állatokat.

   

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!