A törvénytelen tulajdonlási viszony újabb ok a rádió működésének felülvizsgálatára az után, hogy egy ORTT-tanulmány kimutatta: a rádió műsora is törvényellenesen gyűlöletkeltő, illetve elfogult a MIÉP irányába. Ladvánszky György, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja lapunknak elmondta, hogy szerda estig nem tárgyalták a Pannon Rádió ügyét, amely egyébként egyre terebélyesedik. Mint arról a Hetek elsőként beszámolt, egy műsorelemző tanulmány néhány héttel ezelőtt többek között már kimutatta, hogy a "Pannon Rádió kizárólagosan egy szélsőséges ideológia mellett kötelezte el magát, a követett eszmék közös nevezője az antiszemitizmus", és elsődleges célja a MIÉP érdekeinek képviselete. Az előterjesztés a maximális, azaz 2,3 millió forintos büntetés kirovását javasolja az ORTT-nek, amely azonban – állítólag idő híján – lapzártánkig nem foglalkozott az üggyel. Időközben viszont újabb terhelő tények láttak napvilágot: Tímár János testületi tag cégbírósági adatokkal támasztotta alá, hogy a Pannon Rádiót működtető Gidó Média Kft. egyik tagja Bogdán Emil MIÉP-es képviselő, tulajdonosa pedig a Csurka István által alapított Bocskai Szabadegyetem. "A tények ismeretében nincs miről vitatkozni, a médiatörvény értelmében egyszerűen érvénytelen a Pannon Rádió műsorengedélye" – mondta a Heteknek Ladvánszky György szocialista delegált. Az ORTT-nek mindenesetre tárgyalnia kellene az ügyet, mielőtt határozatot hoz, de – mint Vékony Éva szóvivő elmondta – erre csak "elvileg" van esély a héten, gyakorlatilag semmi sem biztos. Arra a kérdésre, hogy a "végtelenségig elodázható-e a Pannon ügye" kijelentette, hogy nem, előbb-utóbb a testület elé fog kerülni.