A hatályos törvény értelmében egy párt maximum egymillió forint kampánypénzt költhet el képviselőnként, a valóság ezzel szemben az, hogy 25-30 millió forintok röpködnek fejenként – vagy még több. Nálunk ugyanis az 1989-ben Németországból átvett minta honosodott meg, melyben nem korlátozzák a kampánycélra juttatott adományok mértékét, csak éppen 500 ezer forintnál nagyobb tétel esetén közhírré tétetik a Magyar Közlönyben, hogy ki melyik pártnak és mennyit adott.
Juhász Gábor jogász-újságíró, aki Pártpénzügyek címmel könyvet is írt a témában, úgy látja, hogy a jelenlegi jogi helyzet minden pártnak kedvező. Kifelé azt képviselik, hogy tisztaságot, átláthatóságot akarnak, viszont egyikük sem vállalja, hogy ő vigye a T. Ház elé az állami támogatás növelését célzó módosítási javaslatot. Szerinte a pártoknak "együtt kellene nagy levegőt venni, és közösen elvinni a balhét", de egyrészt mindig lesz olyan párt, amelyik nemet mond, másrészt attól tartanak, a választási kampány kezdetekor elég rossz politikai üzenete lenne annak, hogy ezentúl nem 2,5, hanem mondjuk 10 milliárdot költene az államkassza a pártokra. Ha nagyon akarták volna, semmi sem akadályozta volna meg őket, hogy részletesen szabályozzák a kérdést – állítja az újságíró, de rögtön hozzá is teszi: a tények azt mutatják, nem nagyon akarták. Elég megnézni a székházügyeket – mondja –, hogy láthassuk, nincsenek igazán új trükkök a pénzszerzésre, és mivel mindenki tud "mindent" a másikról, megpróbálják egymást lebuktatni. A kampányra készülődés tehát annak jegyében telik, hogy ki mennyi pénzt tud a pártkassza és az egymilliós limit kikerülésével megmozgatni. Az Állami Számvevőszék amúgy 1991 óta évente figyelmezteti a kormányt és az Országgyűlést a változtatás szükségességére, a párttörvény és a számviteli törvény diszharmóniájára.
Bauer Tamás szabad demokrata honatya szerint egy egyéni képviselő kampánya ki kell jöjjön a törvény által megszabott maximum egymillió forintból, a listás jelöltek után járó pénzből pedig meg lehet csinálni a párt központi kampányát. Tisztességesen akkor tudna működni a dolog, ha legalább a kampányévben emelnék a legális pártfinanszírozást – állítja Bauer –, így a pártok csak a tagdíjból, illetve a költségvetésből élnének, és egy képviselő nem fogadhatna el adományokat sem nyíltan, készpénz formájában, sem pedig természetben, vagyis például kedvezményes szolgáltatások igénybevételével. A helyzet konzerválása szerinte is azon pártok érdeke, amelyek milliárdokat szednek össze és költenek el a kampányra. Külföldi példákról szólva Bauer elmondta, hogy Nyugat-Európában, de főként Amerikában engedik az adományokat, de ha valaki mellélép és lebukik, akkor abból legalább nagy botrány szokott kerekedni, nem úgy, mint nálunk. Ezért lenne szükség hazánkban a nyugatinál sokkal szigorúbb szabályozásra.
2001. 11. 23. (V/47)
