"A nézettségi adatok a legfontosabbak számunkra, ezért döntöttünk amellett, hogy várhatóan nagy érdeklődésre számot tartó egyházi programot is közvetítsünk" – nyilatkozta Czikó Gábor, a Magyar ATV vezérigazgatója annak kapcsán, hogy vasárnap másfél órás időkeretben, egyenes adásban közvetítette a csatorna a Hit Gyülekezete istentiszteletét. A vezérigazgató elmondta, hogy a közvetítést követően számos néző betelefonált, örömét fejezve ki, hogy az elmúlt években sok vitát kiváltó Hit Gyülekezete istentiszteletét kommentár nélkül láthatták, és így önállóan alkothattak véleményt. Czikó a jövőt illetően kifejtette: kedvezően ítéli meg, hogy az elsődleges becslések szerint legalább 150 ezren nézték az élő közvetítést, de a továbbiakra nézve még további elemzéseket fognak készíteni.
Tóth Géza, a Hit Gyülekezete szóvivője lapunknak elmondta, hogy a tévéadó őszszel kereste meg a közösséget a sugárzás ötletével, amit a gyülekezet vezetősége örömmel fogadott. Egyrészt azért, mert az elmúlt húsz évben a dinamikusan fejlődő közösség nem kapott lehetőséget arra, hogy ilyen szabad keretek között is bemutathassa magát a magyar polgárok előtt. "Ráadásul – fogalmazott a szóvivő – az elmúlt négy évben egyik közszolgálati médiumban – a médiatörvénnyel teljesen ellentétesen – sem adtak lehetőséget arra, hogy első kézből informálhassák a rádióhallgatókat, illetve a televíziónézőket."
Tóth azt is kifejtette, hogy sem az Egyesült Államokban, sem Dél-Amerikában nem szokatlan az ilyen jellegűistentiszteletek közvetítése. Reményei szerint – ahogy az említett országokban, úgy Magyarországon is – kedvelni fogják a nézők az istentiszteletek közvetítését.
Hétköznap politika, hétvégén show
Az ATV politikai műsorainak zászlóshajója a hét minden napján jelentkező és immár tizenkét éves múltra visszatekintő Napkelte. "Százharminckilencedik hete vezeti a műsor a reggeli sávban a nézettségi listát ott, ahol minden jelentős tévé fogható" – mondta lapunknak Lakat T. Károly főszerkesztő. A "kérdések műsoraként" is emlegetett adás nézettsége az elmúlt hetekben tovább nőtt, mióta az ATV bekapcsolódott a UPC műholdas és kábel csatornahálózatába. "Hétköznap a politikáé a főszerep, hétvégén azonban csevegősebb, show jellegű műsort készítünk. A műsor legismertebb rovatai azonban jó egy évtizede kialakultak. Így aztán a választási kampány miatt sem kell semmi rendkívülit kitalálnunk." Nem változtak a Napkelte arcai sem: a hét műsorvezető két éve változatlan, csakúgy, mint a műsor tántoríthatatlan törzsközönsége, akik mellé a készítők szeretnének minél több fiatal nézőt is megnyerni.