Jány Gusztávot háborús bűnök elkövetésének vádjával a Népbíróság golyó általi halálra ítélte, majd 1947. november 26-án kivégezték. Szombathelyi Ferencet előbb tízévi szabadságvesztésre, majd életfogytiglanira ítélték, azután kiadták Jugoszláviának, ahol a Vajdasági Legfelsőbb Bíróság rendelkezése szerint 1946. november 4-én végezték ki.
Először Raffay Ernő, az MDF-kormány honvédelmi államtitkára vetette fel 1993-ban a két főtiszt jogi rehabilitációjának kérdését. A HM Rehabilitációs Bizottsága történészi szakvéleményt kérve támogatta a perújrafelvételt. A Legfelsőbb Bíróság lefolytatta az eljárást, melynek eredményeképpen megállapította, hogy Jány Gusztáv és Szombathelyi Ferenc vezérezredesek nem háborús bűnösök. Jogi értelemben.
Ki volt hát az a két tábornok, akiknek emléke ma is megosztja a közvéleményt? Jány Gusztáv a Ludovika Akadémia parancsnokaként tiszteletet vívott ki magának a tiszti utánpótlás nevelésének irányításában. 1942-ben Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke felkérte a frontra indítandó 2. magyar hadsereg vezénylésére. Mit hagyott maga mögött a Don-kanyarban ez a fegyelmezetten szolgáló hadfi? A 2. magyar hadsereg 1942 őszétől kezdve egyre nehezebb körülmények között működött. Páncéltörő ágyúkra, géppuskákra lett volna szüksége. A magyar katonák élelmezése is akadozott, s a közelgő télre sem készült fel a hadsereg. Az 1942 tavaszán a keleti frontra még győzni kiküldött hadsereg drámai erőfogyatkozása miatt a magyar politikai-katonai vezetés döntéskényszerbe került. Jány a parancsot hatásosan végrehajtotta, de a politikailag kényes harctéri szituációban képtelen volt önállóan dönteni. Úgy tűnt, nem is kell neki. Szombathelyi Ferenc 1942. december 27-ei parancsa eligazította: "
ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlenül tartani kell. Visszamenni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van."
A szovjet offenzíva 1943. január 12-én zúdult a 2. magyar hadseregre. Jány egyedül maradt. Január 14-én még kivonhatta volna csapatai zömét a bekerítő szovjet tűzből, de ő feletteseit ostromolta visszavonulási parancsért. A katonák megkapták a parancsot: "Csak meghalni lehet, hátrálni nem."
Január 17-én német engedélyre végre elkezdi a hátrálást, miközben szíve szerint maradna, az utolsó golyóig harcolna. 1943. január 24-én hadparancsban igyekezett elejét venni hadserege teljes katonai-morális felbomlásának. A magyar hadtörténet legszerencsétlenebb hangvétel? parancsát fogalmazta meg, s küldte szét az alakulatoknak ötezer példányban. Drasztikus megtorlást helyezett kilátásba mindazoknak, akik meghátrálnak. Katonáit becstelen gyáváknak, csürhének titulálta. Parancsát ki sem hirdették. Ő maga vonta vissza két hónap múlva.
A Vörös Hadsereg végül szétverte a 2. magyar hadsereget. A 204 ezer katonából 118 ezren váltak áldozatokká: meghaltak, megsebesültek vagy fogságba estek.
Szabó Miklós egyik 1993-as cikkében Jányt olyan katonaként mutatta be, aki ugyan nem volt németbérenc, de hitt a német fegyverek győzelmében. Teljes háborús erőbedobással, emberáldozatot nem kímélve ezt a célt támogatta.
"Igazi háborús bűntett volt ez a vonal, a büntetés méltó volt hozzá. Háborús bűnös, a szónak még nyelvi értelmében is. Iskolapéldája az emberiességből kivetkőzött katonai vezetőnek, aki eszelősen pazarolja egy kis nép fiainak vérét. Megvetés emlékének. Nem csupán demokrataként. Hazafiként."
2002. 01. 25. (VI/4)
