Kupa Mihály. Centrumban Fotó: 168 óra
Kupa a sajtótájékoztatón ismertette pártja jelenlegi helyzetét, céljait. Mint mondta, egyes közvélemény-kutatók a biztos szavazók táborában jelenleg három-négy százalékra becsülik pártja támogatottságát, amely a hozzájuk érkező visszajelzésekből ítélve áprilisig még növekedhet. A párt a 176 választókerület többségében tudott jelöltet állítani, kopogtatócéduláik begyűjtése pedig jól halad. Az elnök véleménye szerint országos listát mindenképpen, megyei listákat pedig a legtöbb helyen tudnak majd állítani. Bizakodóak a parlamentbe kerülést illetően is. Kupa kiemelte: pártjuk a tisztesség, szeretet és szakmaiasság jegyében jött létre a társadalom lelki, anyagi gyarapodásának értékrendjéért.
A Hetek kérdésére válaszolva Kupa Mihály kijelentette, hogy nem kívánják a magyar társadalmat kommunistákra és nem kommunistákra, a múlt, illetve a jövő erőire osztani. "Nem megosztani, hanem egyben tartani akarjuk az országot. A múlt tapasztalataiból kiindulva akarjuk felépíteni a jövőt."
Baranyában mind a hét választókerületben állítottak jelöltet. Helyi jelöltjeik között vannak ismertebb és kevésbé ismert személyek, akik talán most először vesznek részt komolyabb politikai megmérettetésben.
A sajtótájékoztató után Pécs belvárosában "kampánysétáltak" a párt vezetői és helyi jelöltjei, melynek során Kupa Mihály és kísérete több helyi polgárt is leszólított, bementek több üzletbe, és baráti beszélgetésbe elegyedtek az emberekkel. Fontosnak tartották még a programjuk során, hogy egy rövid megbeszélést is közbeiktassanak Mayer Mihály megyéspüspökkel, akivel többek között a törvényalkotási folyamat javításának feltételeiről, a kisebbségiek vallásgyakorlásának problémáiról, valamint a katolikus egyház működésének gondjairól beszélgettek, egyben kérték a kapcsolattartás további lehetőségét a püspöktől.