– Agitálhat-e egy pedagógus ilyen agresszíven nézetei mellett a neki kiszolgáltatott gyermek vagy fiatal felé?
– Nem szerencsés dolog, hogy a politika bekerült az iskolákba. Magam is a jelenlegi választáskor tapasztaltam először, hogy a legkülönbözőbb iskolai korosztályok számára izgalmas beszéd- és vitatéma lett a szavazás eredménye. A gyerekek pártszimpátiák szerint emlegetik egymást, kérdezgetik a tanárokat, arrébb ülnek az ebédlőben, ha az ellenfél táborát képviselő diák ül le melléjük, persze csak viccből, de még így is van jelentősége. Az különösen veszélyes, ha az iskola politikai kampányt folytat, akár a gyerekek, akár szüleik befolyásolására. Nem pusztán azért, mert ez nem feladata az oktatási intézménynek, hanem mert az iskola által remélhetőleg képviselt demokratikus eszmerendszert is durván aláássa. A gyerekek, főképp a kisebbek, a szülők politikai nézeteit vallják, hiszen a szülő az a tisztelt és szeretett személy, akivel azonosulni szeretnének. A helyesnek vélt politikai nézet hangoztatása a katedráról ugyanolyan kirekesztés, mint az etnikai, származási vagy egyéb alapokon nyugvó. A félelemkeltés, a kiszolgáltatottság érzékeltetése különösen káros. Nekem nagyon rokonszenves volt az a középiskolai tanár, aki diákjai faggatására, melyik pártra is szavazott, azt felelte: szívesen megmondaná, de senkinek az érzéseit nem akarja megzavarni.
A gyerekek agresszivitása együtt növekszik a felnőttek indulatosságával. A politikai gyűlölködések, a durva hangnem, akár közvetlenül, például a televízióból, akár közvetve, a szülők feszültsége révén elérik a legifjabb korosztályt is.
– Mit csináljon a szülő? Hogyan védekezzen? "Szóljon be" a pedagógusnak?
– A gyűlölködésre nem a viszontagresszió a leghatásosabb válasz, hanem a higgadtság. Bármilyen életkorú gyereknek el lehet magyarázni az ő szintjén a jelenlegi politikai eseményeket, a felkorbácsolt indulatok okait. Ha a gyerek azt látja, hogy az ő édesanyja, édesapja méltóságát megőrizve viselkedik, ez lesz számára a követendő, nem pedig a kirekesztés, a megosztás. Talán nem megkímélni kell gyerekeinket, inkább megtanítani konfliktusokat kezelni, nem félni, hanem merni – udvarias formában – véleményt nyilvánítani.
– Bátran politizáljunk tehát a gyerek előtt?
– Iskolás gyerekektől hallottam, hogy egyes szülők nem árulták el csemetéjüknek, kire is szavaztak vasárnap. A gyerekek bizalmatlanságnak érezték ezt. A politika a gyerekek előtt zajlik napjainkban. Helyesebb, ha értik a szülő nézeteit, mintha magyarázat nélkül vannak kitéve az időnként megdöbbentő indulatoknak. Magam is furcsának tartom, hogy egy szülő saját értékrendjét, amely szerint vélhetően gyermekét neveli, nem meri felvállalni előtte.
– Mennyiben káros a gyerekre nézve, ha bevonjuk őt a napjainkban zajló gyilkos közbeszéd folyamatába? Igazságtudata, konfliktuskezelő képessége nem sérül ettől?
– A gyerekeket egyre kevésbé lehet elzárni bármiféle információ elől. Szerencsére igazságtudatuk, konfliktuskezelő készségük nem a külvilág hatásain múlik elsősorban, hanem a szülők viselkedését másolják le. Nagy felelősség nyugszik a szülőkön, hogyan kommentálják a politikai eseményeket, mennyire egyoldalúak bárkinek a megítélésében. Szitkozódást hall-e egy gyermek otthon, vagy elemző, értelmes magyarázatokat. Természetesen érzéseinket is vállalni kell, de mindenképpen kerülni kell a kirekesztő, előítéletességre nevelő magatartást.
2002. 04. 12. (VI/15)
