hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emberkereskedők vagy életmentők?
Felfüggesztett börtönbüntetések a Czeizel-perben.

2002. 07. 28.
Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a Czeizel-ügyként elhíresült béranyaper öt vádlottját, köztük Czeizel Endre orvos-genetikust, tudományos munkatársát, Merhala Zoltánt, valamint az elkövetésben kulcsszerepet játszó, de nem Magyarországon élő Gáti Mariann édesanyját, Rózsa Bélánét és Körmendy-Ékes Judit ügyvédet, az ORTT jelenlegi elnökét. Az eset ismét rávilágított arra a talán feloldhatatlan ellentétre, amely nem egy esetben húzódik a törvény betűje és a morális vagy lelkiismereti szempontok között.



Czeizel Endre a bíróságon. Az elévülhetetlen érdemeket is figyelembe vették Fotó: Somorjai L.

Talán az uborkaszezonnak is köszönhetően óriási érdeklődés kísérte Czeizel profeszszor és társainak ügyében az ítélethirdetést. A zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben meglehetősen paprikás volt a hangulat, mely egyrészt annak volt köszönhető, hogy a bíró bejelentését követően, miszerint csak annyian tartózkodhatnak a teremben, ahányan le tudnak ülni, kőkemény helyosztó indult, másrészt pedig annak, hogy a vádlottak rokonai komoly eséllyel indultak a kintmaradásért. A szabaddemokrata Fodor Gábor feleségével, Czeizel Endre lányával a szerencsésebbek közé tartozott, és az ORTT elnökének hozzátartozói is jól helyezkedtek. Végül aztán mindenki bent maradhatott. Mivel a vádlottak közül senki nem járult hozzá ahhoz, hogy felvételek készüljenek róla, a bíróság felhívta a lencsék mögött állók figyelmét, hogy milyen természet? felelősség terheli őket, ha ne adj Isten valamely médiumban saját magával nézne szembe bármely elzárkózó. Körmendy-Ékes Judit pozíciójából fakadóan a megelőzésre fektette a hangsúlyt, ezért inkább hátraszólt az m1 riporterének, hogy állítsa le operatőr kollégáját. 



Büszke arra, hogy hetven életet mentett meg Fotó: MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!