Mostanság nagy sikk lett Wass Albertet olvasni, a polgári körök olvasói esteket rendeznek, és nem egy, vezető jobboldali politikus idézi beszédeiben előszeretettel a kolozsvári népbíróság által 1946-ban – távollétében – halálra ítélt írót. A vád szerint a gróf tizenhat román és zsidó embert öletett meg Vasasszentgotthárd és Omboztelke falvakban, és bár családja nemrég kérelmezte a perújrafelvételt a román hatóságoktól, máig érvényben van az ítélet. Wass Endre, az emigráns fia március közepén vette át a díjat Gyurkovics Tibor írótól, Jankovics Marcell filmrendezőtől, Makovecz Imre építőművésztől, valamint Melocco Miklós és Schrammel Imre szobrászművészektől.
Szemenyei-Kiss Tamás, aki 1998-ig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának (HMH) vezetője volt, elmondta lapunknak, hogy milyen történelmi háttérbe ágyazódik az erdélyi író pályafutása. A Nyilaskeresztes Párt tagjai a háború vége előtt már előkészítették a túlélési útvonalakat, így a legtöbbjük Caracasba menekült a felelősségre vonás elől. 1946-ban Amerikában Henney Árpád altábornagy – akit Szálasi utódjául jelölt meg – és egy Nyisztor Zoltán nev? katolikus pap létrehozták a HMH-t. Úgy gondolták, hogy a világba szétszóródott hungaristákat és nyilaskeresztes párttagokat kiadványokkal lehet egybetartani, illetve elérni, ezért hírszolgálati módszereket alkalmazva újságokat létesítettek, hogy az aktuális és friss hírekről naprakész információkkal rendelkezzenek. A munkák irányítását körülbelül száz ember végezte, akikhez nyomdák és szerkesztőségek tartoztak Londonban, Münchenben, Sydneyben, Melbourne-ben, Montrealban. Köréjük gyűltek a politikai hitvallásukat megőrző nyilasok és hungaristák. A HMH irányítói közé tartozott Alföldi Géza, Szálasi propagandaminisztériumának államtitkára, Borsányi Julián, aki a Szabad Európa munkatársa volt Lovas Istvánnal, Fiala Ferenc, Szálasi egykori sajtófőnöke és 1990–98 között Szemenyei-Kiss Tamás is, aki aktív kapcsolatban állt és együtt dolgozott a főmunkatársi minőségben ténykedő Wass Alberttel. Az utolsó hírfőnök 1998-ban befejezettnek nyilvánította a hírszolgálati tevékenységet, mivel a magyarországi jobboldali pártok egy része integrálni akarta őket a magyar jobboldalba. Szemenyei nem tudta elfogadni azt a képmutató magatartást, hogy a kifelé demokráciát hirdető jobbos pártok együtt akartak ugyan tevékenykedni velük, de amikor szembesítették őket kapcsolataikkal, akkor elhatárolódtak azoktól. Mikor Szemenyei úr megtudta, hogy Wass úgy kapott Kossuth-díjat, hogy mindeközben elhallgatták hungarista múltját, tájékoztatta a hírt közlő Magyar Nemzetet a valós helyzetről. Ám ott Heidegger példájával érveltek, aki – mondták a legnagyobb példányszámú jobboldali napilap munkatársai – nem lett kisebb ember attól, hogy a német náci párt tagja is volt. Szemenyei cáfolta lapunknak azt a hírt, hogy Wass öngyilkos lett volna; mint mondja, a végtelenségig elhagyott állapotban halt meg. Ezért is csodálkozott, hogy egyik fia szemrebbenés nélkül átvette a díjat, miközben apja szélsőjobboldali kötődése miatt már hosszú évekkel korábban végleg megszakították a kapcsolatot. Az utolsó hivatalos hungarista hírfőnöktől most arra várnak választ bajtársai, hogy miért adta el a HMH komplett híranyagát az Országos Széchényi Könyvtárnak.
Egy neve elhallgatását kérő erdélyi származású író, Wass Albert kortársa úgy véli, politikai indíttatású divatnak köszönhető, hogy előkerültek Wass művei. Emlékei szerint azért volt rossz hír? író nemzedékében, mert haditudósítóként valamelyik szélsőséges, románellenes nacionalista lapnál publikált. Életrajzában amúgy feltűnik egy olyan epizód, amikor a németek egyik belvízi uszályhajóját megmentette egy partizánmerénylettől, és ezért 1944-ben katonai frontmunkája jutalmául előbb másodosztályú, majd első osztályú vaskeresztet kapott. Első regénye aránylag ígéretes volt, de a háború alatti komoly irodalmi folyóiratok, a Nyugat és az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillag "rettentően lehúzták" és mint rossz írót kezelték. Stílusát tekintve "nagyon bombasztikus, nagyon patetikus, rossz értelemben vett retorikus író volt, aki csak egy szűk értelmiségi réteg igényeit kielégítő felcsavart, lobogó, elavult, 19. század eleji romantikus szövegeket írt, versei pedig könnyen felejthetőek. Kortársa szerint Wass nem akkora író, hogy megérné megbocsátani neki politikai melléfogásait.
2003. 04. 25. (VII/17)
