Fazekas Éva egy budai gimnázium fiatal magyartanára. Ez sajnos egy drogos iskola – meséli –, ami azt jelenti, hogy a gyerekek egy része, különösen ha fiú, benn az óraközi szünetekben is füvezik. Az anyagilag többnyire jól szituált háttérből jövő diákokra sem a tanároknak, sem a szülőknek nem jut ideje. A tanárok leadják a tananyagot, aztán hátat fordítanak az iskolának, nem foglalkoznak a gyerekek problémáival. Úgy gondolják, minek avatkozzanak bele a diákok életébe, úgysem fog ettől semmi megváltozni. Ha pedig nem a gyerek a lényeg egy iskolában, hanem például a tanárok közti rivalizálás, akkor küldhetnek ide akárhány gyerekvédelmis szakembert, prevenciós előadót, az önpusztítás elleni harc nem fog működni – állítja a pedagógus. Úgy pláne nem, ha az érettségi banketten a fiatal tanár félrevonul a diákjával egy kis marihuánát szívni.
A tanárok jó része eleve fel se ismeri, hogy a gyerek drogozott. A jellegzetes tünetet, az agresszív, hiperaktív viselkedést mással magyarázzák, Fazekas Éva is csak onnan tudja beazonosítani, hogy egykori barátai közül többen is drogoztak. "Ismerem a tekintetet, a pupillaméretet, láttam mindezt eleget" – fejtegeti. Persze, vannak néha drogprevenciós előadások: tömegesen, több évfolyamnak egyszerre, olyan fiataloknak, akiknek nem sok újat tudnak a témáról mondani. "Ezeknek a gyerekeknek nem így és nem erre lenne szükségük. Amikor néhányukkal leültem külön beszélgetni, s őszintén elmondtam nekik, hogy mennyire veszélyes dolog, amit csinálnak, rendkívül nyitottan és hálásan reagáltak. Az egyik fiú felsóhajtott: végre valaki, aki egyáltalán foglalkozik a problémáinkkal."
A személyre szabott tanácsadás, törődés eredményességét, s a jó iskolai légkör jótékony hatását más szakemberek is folyamatosan hangsúlyozzák. Bár a kamaszkor az önállósodás ideje, a tizenéveseknek rendkívül fontos lenne, hogy legyen egy állandó, felnőtt bizalmasuk. Ha otthon nem akad ilyen, még egy normális tanárnak is komoly visszatartó hatása lehet a zülléstől. "Ismerek egy értelmiségi szülőpárt – meséli Fazekas Éva –, akik felismerve, hogy ma a legveszélyesebb a 15 éves kor, összefogtak a széles baráti körrel rendelkező fiúgyermekük haverjainak a szüleivel, és hetente közös programokat szerveztek a fiataloknak. Magyarul, napi kapcsolatban voltak velük, alapvetően tiszteletben tartva persze a szabadságukat is. Ez rendkívül idő- és energiaigényes módszer ugyan, de megéri."
A fiatalok életmódját 10-15 éve rendszeres időközben felmérő vizsgálatok, mint az Országos Egészségfejlesztési Központ által végzett "Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása" cím? kutatás vagy az ESPAD program keretében a tizenévesek legális és illegális szerek fogyasztását vizsgáló felmérések egyaránt azt mutatják, hogy leginkább a marihuána kipróbáltsága, illetve alkalmankénti élvezete növekszik a fiatalok körében. A drogozás, az alkoholizálás, a dohányzás gyakorisága egyaránt nő a középiskolai tanulmányok előrehaladtával, általában veszélyeztetettebbnek tűnnek a szakmunkástanulók. A fiúk között a legtöbb szer fogyasztása gyakoribb, mint a lányok között. Ugyanakkor az is elmondható, hogy akár a nemek, akár a különféle település- vagy iskolatípusok közti eltéréseket vesszük alapul, az eddigi markáns különbségek egyre inkább eltűnőben vannak.
Figyelemre méltó, hogy az ESPAD-vizsgálatok egyértelműen kimutatták: az önkárosító magatartásformák kialakulásában az édesapával való együttélésnek van a legnagyobb visszatartó ereje. A teljes családban élők között a legritkább a tiltott szerek használata, és ugyancsak nagyon alacsony náluk a legális szerek fogyasztása. Úgy tűnik, a
legveszélyeztetettebbek az apával nem rendelkező, vagy arról nem tudó fiatalok.
A megpróbáltatások a középiskola végeztével nem érnek véget. Megfigyelhető jelenség a főiskolai-egyetemi diákság felnőtté válásában a kollégiumi életforma sajátos hatása. Tóth Veronika pécsi joghallgató beszámolója szerint a középiskolai beavatási ceremóniáknál jóval "rázósabb" folyamat lényege az évekig tartó, szakadatlan bulizás, az alkoholmámor és a szex, melynek elsőrend? állomásai a gólyatáborok. Aki nem azonosul a kollégiumi erkölcsökkel, kénytelen albérletet keresni – vagy vállalja az állandó kirekesztettséget, a teljes ellehetetlenülést. Ezek a normák néhol olyan kényszerítő erővel hatnak – gyakran a legelitebb egyetemeken –, hogy szinte mindenki belesodródik, aki nem tud elköltözni. A visszajáró, volt kollégisták a legnehezebb esetek: nyakkendőben, aktatáskával péntek délután a munkahelyükről egyenesen lezúdulnak a kollégiumba, és "szétverik" a ház falát. A munkahelyi stressz, az egész heti hajtás még rá is tesz egy lapáttal: kell, hogy valahol kitombolják magukból a feszültséget. A szakadatlan bulizós életforma tehát oly szerves részévé válik az életüknek, hogy sokan az egyetemi évek után sem tudnak elszakadni tőle – állítja a hallgató.
2003. 06. 13. (VII/24)
