A píárosok azt mondják: fotózható eseményt kell szervezni. Megkaptuk Fotó: Vörös Szilárd
Az árnyékállamban egyes közszolgálati intézmények és azok vezetői nem a köztársasághoz hűségesek, hanem az őket kinevező kormány mögött álló politikai erőkhöz. Sőt arról is szól, hogy ezek az intézmények egymásra tekintettel, egymást támogató módon működnek. Miután az árnyékállami működés nem illeszthető be a demokratikus működési keretekbe, és nyilvánvalóan arra szolgál, hogy megtörje a köztársaság legitim intézményrendszerét, ezzel a politikával nem lehet, nem szabad kompromisszumot kötni. Azaz a kormány és a mögötte álló pártok nem tehetnek mást, mint hogy felveszik a sorozatosan eléjük vetett kesztyűt, és megvívják azt a küzdelmet, amely arról szól, hogy Magyarország demokratikus jogállam, vagy pedig demokratikus akaratnyilvánításában korlátozott tekintélyállam lesz" – fogalmazott Gyurcsány.
A kormánynak tartózkodnia kellene a független intézmények elleni támadásoktól és az így értékelhető nyilatkozatoktól – jelentette ki Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki Gyurcsány Ferenc kijelentéseire reagált. A volt kormányfő hangsúlyozta: Magyarországon "minden köztisztviselő kötelességeit és jogait törvények határozzák meg, ennek kell érvényt szerezni, (...) minden, ami ezen túl van, az politika, méghozzá olyan politika, amivel nem lenne szabad megzavarni a közszolgálatot végző embereket. Azt hiszem, ha a magyar kormánynak bármelyik jogszabály esetében az a gyanúja merül föl, hogy azt megsértik, akkor tegye a dolgát. Nincs szánalmasabb, mint egy panaszkodó miniszter" – mondta a volt miniszterelnök, aki szerint a törvényeket mindenkinek be kell tartania, a kormánynak is.