Faragó Ottó Fotó: S. L.
– Egy interjúban nemes egyszerűséggel azt állította, hogy anyagi érdekből írta meg a könyvét. Egy ilyen múlttal és tapasztalattal rendelkező bűnügyi újságírót ma nem tart el a sajtó?
– Amikor két évvel ezelőtt elbocsátottak, a főszerkesztőm azt mondta magyarázatként: a te fizetéseden felveszek három kezdőt. Sajnos ma a sajtóban, főleg a bulvársajtóban, nem értékelik az igazi teljesítményt. Egy komoly anyagot nem lehet a rendőrségi tájékoztatásra hagyatkozva megírni, ehhez kapcsolatokra van szükség. Na most egy kezdő sem a rendőrségtől, sem a bűnözőktől nem fog kapni belső információkat. Ekkor történik vagy történhet meg az, ami létező gyakorlat ma a bulvársajtóban, hogy az újságíró kitalál történeteket, vagy hozzákölt a valósághoz. A főszerkesztőt ugyanis csak az érdekli, hogy másnapra legyen olyan anyag, amivel a lap eladható.
– Ha jól értem, Önnek a bűnözőkkel legalább olyan jó kapcsolatot kell ápolnia, mint a rendőrökkel
– Nem, annál jobbat. Csak egy példa: Prisztással a kivégzése után egy órával
kellett volna találkoznom.
A bűnügyi újságíró sajnos nem mindig a jó pártján áll, de rá van kényszerítve. Ismerek olyan, a bulvársajtóban dolgozó kollégákat, akik kőkemény pénzeket kapnak havonta, de nem azért, amit írnak
–
hanem, amit nem írnak, gondolom.
– Még csak nem is azért, hanem az információkért. Aki bűnügyi újságírói területen dolgozik legalább tíz évet, az nagyon közel fog kerülni a rendőrségi és belügyi vezetőkhöz. Négyszemközti beszélgetésekben pedig sok minden elhangzik, olyan is, ami nem a nyilvánosságra tartozik. Nos, ezek az információk utána oda vándorolnak, ahol pénzt adnak értük.
– Akkor Önnek miért kell könyvet írnia, hogy megéljen?
– Mert volt egy nagyon kellemetlen tapasztalatom, de erről nem szeretnék beszélni.
– Ön szerint van kapcsolat jelenleg Magyarországon a politika és az alvilág között? Vannak, akik azt mondják, az alvilági szereplőkben megvan a szándék, hogy befolyásolják a politikát, de ez a valóságban nem történik meg, mások szerint viszont igen.
– Csak azt tudom mondani, amit láttam és tapasztaltam. A rendszerváltás utáni zűrzavaros viszonyokban rengeteg alvilági társaság, banda kezdett el teljesen nyíltan, sok esetben rendőri felügyelet mellett dolgozni. Ez egyrészt a törvényi hiányosságok miatt történhetett meg, másrészt azért, mert a rendőrségnek fogalma sem volt arról, hogyan lépjen fel ellenük. Ráadásul, miközben erősödött az alvilág, a rendőrség gyengült: elbocsátották, nyugdíjazták a régi szakembereket, ami óriási létszám- és szakmai hiányhoz vezetett.
Ekkoriban állítólag a bűnözők megfizették azokat a politikusokat, akik könnyebbé
tették az életüket. Gondoljunk csak például
az olajszőkítéses időszakra, amikor nagyon sok minden múlott a jogi szabályozáson. Ezek a bandák végül elpusztították egymást, de bizonyára még ma is vannak olyan cégek, amelyeknek sokat megér, hogy egy bizonyos interpelláció elhangozzék a parlamentben.
A mai bűnözői csoportok azonban nemcsak a kapcsolatokra, hanem a technikára is nagy hangsúlyt fektetnek. Nekem elmesélte egyszer az egyik nyolcadik kerületi bűnöző, hogy nekik sokkal jobb lehallgató-berendezéseik vannak, mint amilyenekkel a titkosszolgálat rendelkezik.
– Mi van, ha túlzásba esett az illető?
– Tény, hogy ezek az eszközök nyugati országokban jó pénzért beszerezhetők, és valóban korszer?bbek, mint a magyar titkosszolgálat berendezései.
– Térjünk rá a könyvére.
A múlt század elejétől kezdve tizenhat sorozatgyilkossági esetet dolgozott fel. Van-e olyan személyiségjegy, amely mindegyik sorozatgyilkosra jellemző?
– Nincs. Magda Marinko pénzért ölt, Balogh Lajos, a százhalombattai rém kedvtelésből, a múlt század eleji első magyar sorozatgyilkos, egy Tóth Béla nev? bádogosmester – aki áldozatait hordókba forrasztotta – pedig kéjgyilkos volt. Sokféle indíttatásból lehet sorozatgyilkosságot elkövetni. Egy biztos: az elkövetők között nem volt cigány.
– És nő?
– Az volt. Egyikük öt tinédzserkorú lányt tett el láb alól – szintén nemi vonzalomból.
– Halálbüntetés-párti?
– Mindenképpen. És azok a rendőrök is, akik életes ügyekkel foglalkoznak – nem találni köztük kivételt. Akik láttak már holttestet, vért, síró hozzátartozókat, azoknak nem lehet más a véleményük: fogat fogért. Ráadásul a gyilkosok legalább negyven-ötven százaléka visszaeső, vagyis ha kikerül a börtönből, újra gyilkosságot fog elkövetni.
– Tehát, ha mondjuk a bolti sorozatgyilkosként elítélt Erdélyi Nándor huszonnégy év múlva kiszabadul, akkor lesz okunk félni.
– Ebben az évtizedben százas nagyságrendben szabadulnak olyan, gyilkosságért elítélt személyek, akik annak idején az amnesztia miatt megúszták a halálbüntetést. Ha hiszünk a statisztikának, akkor ezzel rászabadul a társadalomra egy gyilkológépezet.
– Melyik volt a legbrutálisabb eset, amit megírt?
– Mindenképpen a százhalombattai sorozatgyilkos esete. Ő azt is megcsinálta, hogy napokkal a gyilkosság után is visszament az áldozatokhoz, és megerőszakolta őket. Ennél brutálisabb ember ma nincs Magyarországon. Életfogytot kapott, körülbelül tizenhét év múlva szabadulhat. Az édesanyjának egy nyilvános televízió-műsorban megígérte, hogy a szabadulás utáni első tette az lesz, hogy meg fogja őt ölni.
– Ez a fiú egyébként beszámítható?
– A könyvemben szereplő összes elkövető az.
– Egy sorozatgyilkos esetében elvileg sokkal könnyebb az elfogás és a bizonyítás, hiszen több nyomot hagy az elkövető, és hibákat is véthet. Nem egy esetben, például a móri mészárlásnál, a rendőrség mégis nehézségekbe ütközött a nyomozás során. Mi ennek az oka?
– A móri volt az első olyan rablógyilkosság Magyarországon, amikor még aznap kiadták a körözést a feltételezett tettesek ellen. Ez a két ember ma előzetesben ül, és a zsaruk nyolcvan százalékban esküsznek arra, hogy ők jártak a bankfiókban. Az ország egyik legjobb nyomozója, Kovács Lajos alezredes kezdte el a nyomozást, ám amikor jöttek az eredmények, egyes rendőri vezetőkben megfogalmazódott, hogy miért éppen ő és csapata arassák le a dicsőséget. Az ügyet átvette egy tábornok, aki körül olyanok is dolgoznak, akiknek ez az első "életes" ügyük. Azóta eltelt több mint egy év, de érdemben nem haladt előre az ügy. Szerintem nem fogják tudni rájuk bizonyítani a gyilkosságokat.
2003. 11. 28. (VII/48)
