Dávid Ibolya. Örömkönnyek Fotó: MTI
Kilenc óra körül futott be néhány SMS és gyorsjelentés a különböző szavazókörzetekből. Ez hol bizakodást váltott ki a le-föl rohangáló aktivistákból, hol pedig rombolta a reményüket.
A meccs lefújása, valamint a választási végeredmény kihirdetése előtt a riportereket a lépcsőházban "előszobáztatták". Az ajtót csak az eredmény bejelentése után voltak hajlandóak kinyitni. Rossz nyelvek szerint azért, hogy csúfos bukás esetén ne lehessen zokogó pártelnököt fényképezni. A sírás elmaradt. Volt viszont örömkiáltás, amire még az ajtó is megnyílt.
A földszinti aulánál jóval kisebb helyiségbe tóduló tudósítókat bent ölelkező politikusok látványa fogadta. S mint ha tanultak volna az egykori szövetségestől az elnök aszszony kis létszámú, de igen lelkes hívei együtt skandálták: Ibolya, Ibolya, Ibolya
Az eufóriából felocsúdva kezdetét vette a sajtótájékoztató: "Megvan!" – summázta a szavazás MDF-re vonatkozó kimenetelét a pártelnök. Véleménye szerint az Európai Parlamentbe való bejutás egyik legjelentősebb eredménye, hogy megerősítette és legitimizálta a párt helyzetét az Országgyűlésben is. A sikeren felbuzdulva a 2006-os választásokon könnyen előfordulhat, hogy önállóan méretteti meg magát a Demokrata Fórum. A nyilatkozatokkal párhuzamosan kezdetét vette az éjszakába nyúló, m?anyag poharas pezsgőzés.