A döbbent csendet követően a képviselőknek hirtelen eszükbe jutott a kötelességük, és a "menedékjogot" biztosító ülésterembe siettek. Ezután valahogy az újságíró is megúszta a bírságot.
"Nem vagyok rendőr, nem foghatom meg a tetten ért politikusok zakóját, amíg az adataikat fel nem veszem" – felelte érdeklődésünkre a tiszti főorvos. Amíg pedig az aláírásával nem ismeri el, addig – jegyzőkönyv hiányában – senkit sem lehet megbüntetni tiltott helyen történő dohányzásért.
Egy biztos: a képviselők most nem a dohányzásellenes törvényről szavaztak, hiszen ezt már megtették 1999-ben, amikor az akkor jelenlévő mind a hat párt megszavazta a nem dohányzók védelmében hozott törvényt. Ennek értelmében, tiltott helyen történő dohányzásért akár harmincezer forint bírságot is kiszabhat a jogszabály betartatásáért felelőssé tett ÁNTSZ – akárki lett légyen is az elkövető. A dohányzásra alkalmas helyek kijelölésének a hiánya pedig ötvenezertől több százezer forintig terjedő bírságot is vonhat maga után.
Ez utóbbiban a Tisztelt Ház teljesítette kötelezettségét, és az ülésteremtől nem messze különtermet jelöltek ki arra, hogy a "szenvedélybeteg" honatyák és honanyák egymást mérgezhessék a füsttel.
A törvény által dohánymentesnek ítélt folyosón azonban nem sok változás történt – itt egyszer lapunk munkatársát is megkérte egy hivatalába frissen beiktatott miniszter, hogy "bagóval a kezében" – legyen szíves – még véletlenül se készítsen róla fényképet. Úgy látszik, később már elpárolgott az efféle óvatosság, hiszen a mostani ellenőrzés is úgy indult, hogy fotókkal illusztrált bejelentés érkezett az V. kerületi ÁNTSZ-hez, amelynek kötelessége a bejelentésre reagálni, és amely egyébként véletlenszerűen ellenőrzi a törvény betartását.
"Ha kimegyünk a helyszínre és ott éppen senki sem dohányzik, akkor azt kell mondanunk, hogy betartják a törvényt. Tudjuk, hogy a dohányzás szenvedélybetegség, azonban úgy gondoljuk, hogy a törvény betartása nagyrészt intelligencia és fegyelmezettség kérdése" – mondta lapunknak a tiszti főorvos. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy kik voltak a tetten ért "füstölgők", ezt a választ kaptuk: "Nem az a lényeg, kik voltak, hanem az, hogy jó példával elöl járva, legalább a saját házuk táján tartsák be azokat a törvényeket, rendeleteket, amelyeket maguk alkottak." Azért, hogy a műemlék jellegű, rézből készült szivartartók senkit meg ne tévesszenek ezután, hamarosan a Tisztelt Ház a folyosóin is mindenütt ki fogják tenni a táblát: "Tilos a dohányzás!"