A vájtfülűek már a rendezvény címéből könnyűszerrel asszociálhattak a 2002-es választások előtt nem sokkal, a Fidesz által parlamentbe invitált klerikusok számára rendezett "Vidék lelke az egyház" címet viselő konferenciára, melynek máig ható következménye a vidéki lelkészek fizetésének állami kiegészítése. Hogy a Fidesz e mostani eseménnyel is összefüggésbe hozható, nemcsak abból világos, hogy az említett m? egyik szerzője – Budaházy Gábor – a Fidesz–MDF–MKDSZ–Fidelitas közös jelöltje a zuglói önkormányzatban, hanem abból is, hogy a piliscsabai rendezvényen Matolcsy György közgazdász, az előző ciklus kormányának gazdasági minisztere helyettesítette Orbán Viktort, és tolmácsolta a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány üdvözletét. Budaházy és írótársa, Szalay Kornél Géza is – aki 2003-ig a Főváros Közgyűlésének volt tagja – a PPKE Hittudományi Karán diplomáztak mielőtt a politika porondján feltűntek volna.
Az "Egyházak szerepe a település életében" alcímet viselő kézikönyv szerzői már az elején tisztázzák, hogy a nagyegyházak szerepe "jelentőségüknél fogva lényegesen meghatározóbb" a többi magyarországi felekezethez képest, így "ezt a tényt az igazságosság elvének megfelelően az önkormányzatnak is figyelembe kell vennie", ügyelve természetesen a kisegyházak "méltánytalan mellőzésére". Bevezetőjükben csalódottságuknak adnak hangot, mivel rövid nyomozás után kiderült, hogy a főváros II. kerületét kivéve egyetlen polgármesteri hivatalban sincs külön felelőse az egyházi kapcsolatoknak. Miért lenne? – kérdezhetné bárki, de a válasz adott: "az önkormányzatok kötelessége, hogy keresse mindazon partnerekkel az együttműködést, amelyek őt közérdek? feladatainak ellátásában segíthetik", és ez ki más lehetne, mint az "évszázados tapasztalatokkal rendelkező egyházközségek".
Igen ám, de hogyan? A szerzők világossá teszik, hogy az adott településen felmerülő egyházi ügyek gondozása és a helyi egyházakkal való kapcsolattartás a mindenkori polgármester feladata, aki bokros teendői között eme felelősség napi szint? kezelését megbízottjára, egy "második vonalbeli" szakemberre testálhatja. Vele együtt azonban a legmagasabb szint? önkormányzati tisztségviselőknek is a helyi egyházpolitika tevékeny részeseivé kell válniuk, sőt "az egyházi ügyekről folytonosan és alaposan kötelesek tájékozódni". A megbízottat Egyházügyi Tanácsnoknak hívják. Élő és egyetlen példa rá a II. kerületben kinevezett, Fidesz-színekben megválasztott Ernyei László, aki azért volt kénytelen megkeresésünket elutasítani, mert épp gyermekét íratta be egy ferences gimnáziumba. Az egyházügyi tanácsnokkal szemben támasztott "elengedhetetlen követelmények" közül az egyház életének alapos ismerete az egyik, amely magába foglalja azt is, hogy az illető aktív hívő, aki azért nem lesz elfogult saját felekezetével szemben a többi rovására, mert "megfelelő erkölcsi tartással rendelkezik". További elvárás a "mélyreható teológiai szakismeret" a körzetében található közösségek vonatkozásában, hiszen a gyakorlati ügyintézés során csak így kerülhetőek el az olyan "kínos és durva" félreértések, melyek során például tiszteletes úrnak nevezi a plébánost. A legfontosabb azonban, hogy a tanácsnok az önkormányzat hivatalos tisztségviselője legyen, akit vagy az egyházközség kezdeményezésére vagy a polgármester javaslatára bíznak meg, de csak a helyi egyházak vezetőinek hozzájárulását követően. Már csak az a kérdés, hogy az önkormányzaton belül hivatalnok vagy politikus tudja leginkább az egyházak érdekeit szolgálni. A szerzők javaslata egyértelműen a politikai státusú egyházi felelős irányába mutat, többek között azért, hogy "a választásokra készülve az adott párt vagy pártok az egyházak véleményét hangsúlyosan figyelembe véve készülhessenek a megmérettetésre", a közösségek pedig "a pártok hozzáállása alapján foglalhassanak állást a szervezetek, illetve jelöltjeik mellett". Mint írják, ez azért nem minősül illetéktelen politikai manipulációnak, mert a "hívők közösségeinek is joga a helyi közélet befolyásolása". Hogy jogilag is rendben legyen a dolog, szóba kerül az önkormányzati törvény, amely lehetővé teszi meghatározott részfeladatok ellátására tanácsnokok választását. A pozícióra az ötletgazdák szerint akár a szükséges feltételeknek eleget tevő alpolgármester is alkalmasnak bizonyulhat. Elsődleges feladata az egyházakkal való személyes kapcsolatteremtés, mivel a polgármester amúgy "elvárható rendszeres templom- és közösségi látogatásai" más célt szolgálnak.
Hogy az önkormányzat a helyi egyházi közösségekkel hatékonyabban tudjon együttműködni, a szerzők szerint nem elegendő a tanácsnok, egyházi tanácsra is szükség van. Felekezeti oldalról nézve mindenképp, hiszen az érvanyag a közös fórum jelleg mellett elsősorban érdekérvényesítő szervezetet lát benne, amely az "önkormányzattal szemben képviseli a felekezetek érdekeit, ha valamit el akarnak érni a település vezetésénél". Ha valamely egyház nem kívánna részt venni ebben a kezdeményezésben, magatartására a "hátrányos és káros" jelzőket kénytelen bezsebelni a rendszer kiötlőitől. Persze akkor nem, hogy ha a "társadalmi arányokat tükröző" felállást elfogadva kerül ki a reprezentatív testületből, és a "nagy történelmi egyházak" képviselői mellett, az összes kisegyház számára biztosított egyetlen helyet történetesen nem ő foglalja el. A tanács lelkész tagjai mellett önkormányzati részről a polgármester jelenléte nélkülözhetetlen és egyben elegendő, aki ilyen formán is "elismeri az egyházak társadalmi szerepének jelentőségét". A két fél viszonya kizárólag az egyenlő rangú partnerek viszonya lehet, szervezeti és működési szabályzatra pedig azért nincs szükség, mert "az egyházi közösségek vezetőinek különleges erkölcsi tekintélye vitán felüli bizalmat eredményez". Mivel a tanács tekintélyét a "véleménykülönbségek komolyan alááshatják", érvényes állásfoglalást csak minden egyházi tagjának egybehangzó véleménye alapján adhat ki. Ezt a kerület vagy település első embere terjeszti a képviselő-testület elé, remélve, hogy a "polgárok jelentős arányát megjelenítő egyházak kérését" a testület – mivel "erkölcsileg mindenképpen indokolt" – komolyan mérlegeli majd. Amúgy a tanács legitimitását az önkormányzatnak "kézenfekvő módon testületi határozattal" is el kell fogadnia.
Végül – és mindezek után talán nem véletlenül utolsó-sorban – szó esik az együttműködésben felmerülő, egyházaknak juttatandó önkormányzati támogatásokról is. A szerzők nem bízzák a véletlenre, ezért konkrét összegeket neveznek meg viszonyítási alapként, és itt már bizony szükségét érzik "részletesen szabályozott, írásbeli szándéknyilatkozatban rögzített eljárás alapján zajló támogatási rendszer kidolgozásának", amely "intézményes formában segít megoldani a pénzügyi nehézségeket". Egy több tízezres település költségvetésének 2-3 ezrelékét tartanák megfelelőnek kiutalni, ami átlagban körülbelül 20-30 millió forint támogatást jelenthet évente, természetesen "hosszú távú, megnyugtató megoldásként" alapítványi keretek közé szorítva.
A piliscsabai "A város lelke az egyház" cím? konferencián felszólaló Budaházy Gábor elismerte hallgatósága előtt, hogy elképzelésük még működése közben is több sebből vérzik, például Zuglóban, ahol a polgármester kezdeményezésére létrehozott Egyházi Tanács jogi elismerése még a mai napig nem történt meg, és ennek egyik oka a kerületben működő felekezetek vélt vagy valós politikai szerepvállalásának eltérő megítélése. Emellett a képviselők nem látják indokoltnak a központi támogatáson túl nyújtandó helyi jelleg? dotációt sem, és aki nem közönyösen, az kifejezetten ellenségesen viszonyul az egyházi ügyek kiemelt szint? kezeléséhez. "Amíg egy szemléletváltás során nem érjük el, hogy a szakterülethez kapcsolódó nagyon sokszor negatív, lekicsinylő hozzáállás eltűnjék a közszereplők gondolkodásából, addig csak az egyházak és hívek masszív társadalmi lobbija tudja ezt az ügyet hathatósan előre vinni" – zárta mondandóját a kézikönyv szerzője.
2004. 10. 22. (VIII/43)
