Rubinstein nem ragad bele a történelem ok-okozatának "mélymagyar" elemzésébe, hanem minden pátosztól mentesen, kifejezetten kedélyesen ír rólunk: "A magyarokat mindig üldözte a balszerencse. A pödört bajszú Árpád vezér 896-ban lovagolt be a Kárpát-medencébe, és megalapította Magyarországot. Az azóta eltelt ezeregyszáz évben az országot folyamatosan kizsákmányolták, ezért a megalázottság már a nemzet vérében van."
A könyv időrendi vezetése Ambrus Attila élettörténetének menetében – szökés Romániából, "balek-évek" és a rablások időszaka – folyik. A főszereplővel történt eseményeket mindig beleágyazza az aktuális közéleti eseményekbe. Például egy kiszólás: "1988 májusában a haladó gondolkodású magyar nómenklatúra elűzte Kádár Jánost. A helyére megválasztottak egy reformerekből és opportunistákból álló összeférhetetlen kis csoportot." Átszökött, "hogy az egyik diktatúrából a másikba kerüljön".
Az Ambrus Attilával történtek – munkakeresése, főnökeinek karaktere, lakáshelyzetének megoldási kísérletei – hamisítatlanul mutatják a groteszk magyar valóságot. Elég csak annyit említeni, hogy belügyminisztériumi alkalmazottként kezdte pályafutását, belügyes pályán teniszezgetett és a minisztérium kórházában gyógyítgatta magát – az utóbbira még rablóként is igényt tartott. Mondhatnánk: ügyes belügyes.
A kettős állampolgárságról szóló vita kellős közepén érdemes elgondolkodni azon a szálon, miszerint Ambrus Attila Viszkis rablóvá válásában szerepet játszott, ahogy őt erdélyiként fogadták az "itthoni" magyarok. Ha szórakozni akartak vele a hokis "barátai" akkor "bozgor"-nak (a legnagyobb sértés Erdélyben, románul: mocskos magyar) nevezték a csíkszeredai életművészt. Ha udvarolni kívánt, akkor is románnak érezte magát. Évek után is csak az erdélyi státust érdemelte ki.
Nyomon követhetjük Magyarország nem minden tekintetben hízelgő arculatváltását az éjszakai klubok és az újgazdagok megjelenésétől a sportélet zavaráig, a politikát sem kímélve. A Viszkis életével párhuzamosan súlyos megállapítások "szivárognak be" a sorok közé: "a privatizációs folyamat kezdett egy haverszemléletről és pénzmosásról tartott gyorstalpaló tanfolyamra hasonlítani". Vagy éppen: "állami ingatlanokat és jövedelmező vállalatokat nevetséges összegért vagy ingyen vezető politikai pártok vagy szövetségeseik kaparintottak meg, majd továbbadták egy
másik kormánycsoportosulásnak".
Csak úgy sorjáznak az "ellentmondások": az ország egyik legmagasabb rangú rendőrének "12 százalék" a beceneve; az utazási iroda által ígért luxus helyett másodosztály; éhbérért dolgozó, meglehetősen dilettáns rendőrök. Az erkölcsi állapotokról csak egy idézet: "egyik belügyminisztériumi haverja beajánlotta egy luxuskuplerájba, ahová zsaruk, parlamenti képviselők, autókereskedők, tévés személyiségek és bűnelkövetők jártak".
A könyv úgy szól Ambrus Attiláról, hogy közben nem róla szól, hanem a "Viszkis Magyarországról". Szerethető módon, megdöbbenésre éppen a skótokhoz hasonlítva.
"A skótokat mindenki ismeri. Rengeteget panaszkodnak amiatt, hogy méltatlanul alábecsülik népüket az emberiség vívmányainak elérése terén, pedig ők találták fel a kaleidoszkópot, a kerékpárt, a tizedesvesszőt, a televíziót és még sorolhatnám. Na most vegyünk egy skótot, szorozzuk be tízzel, és adjunk neki 15 kupica pálinkát. Az a magyar. Ők találták fel a Rubik-kockát, az atommaghasadást, a karburátort, a croissant (
) Végül vegyük azt, hogy a székelyek a legmagyarabb magyarok, tehát magyarok a négyzeten."
Julian Rubinstein – mint könyve utószavában leírja – három évet dolgozott könyvén, amelyből nyolc hónapot Magyarországon és Erdélyben töltött. Több mint száz embert interjúvolt meg személyesen, és öt hétig kutatta a Legfelsőbb Bíróságon az Ambrus-ügy aktáit. A Viszkis rabló balladájából az HBO televíziós társaság nagyszabású filmet készít. Lehet, hogy ez a kép nem lesz olyan negédes, mint az állami finanszírozású Tony Curtis-reklámklipeké, de – mint a Rolling Stone cím? hetilap írja – "a világnak az a része, amelyik szereti a romantikus rablókat – no az fejre fog állni Ambrus Attilától".
2004. 11. 19. (VIII/47)
