Egyébként a részvételi szándék a legnehezebben mérhető, mivel a kérdezőbiztosnak általában többen válaszolják azt, hogy biztosan elmennek szavazni, mint ahányan így is tesznek. Egyfajta kulturális "nyomás" miatt ez a válasz az illendő, miközben a választások eredményét a részvétel rendkívül meghatározza.
Az eredmények visszaigazolták a korábbi kutatásainkat, jelesül, hogy az emberek többsége az állam szerepvállalását elfogadja, sőt támogatja a gazdaságban, és kritikával illeti a privatizációt. A Fidesz erre az "igényre" építette korábban már a nemzeti petícióval kapcsolatos kampányát is.
Harmadik tanulság: megint van egy olyan kérdés, amely nagyon megosztja az embereket. Korábban úgy gondoltam, hogy az emberek szavazatai egybe fognak esni, azaz aki igent mond az első, privatizációval kapcsolatos kérdésre, az a másodikra is igent fog mondani. Nem így történt. Ugyanazon társadalmi helyzetben és környezetben levő emberek a pártszimpátiájuktól függően ugyanazt az eseményt tökéletesen másképp értékelik.
– A szavazatok területi megosztottságából milyen következtetéseket von le?
– Nagyon érdekes, hogy a budai kerületekben volt leginkább a két igen "egybeesése". Általánosságban a korábban már ismerté vált "választásszociológiai" trendek érvényesültek; Budán inkább a jobboldalnak vannak többségben a támogatói, míg Pest baloldalinak nevezhető. De Nyugat-Magyarország többsége is a Fidesz véleménye szerint szavazott.
Egy újszer? elem azonban felfedezhető volt: jelentős befolyással bírt a szavazók munkaerő-piaci pozíciója, és az, hogy mennyire laktak közel a határon túli magyarok főbb lakhelyeihez. Tehát az egzisztenciális érintettség is nagyban befolyásolta a szavazás kimenetelét.
– Kutatásaik során a "miértekre" is rákérdeznek? Ha igen, akkor milyen okokról tud beszámolni?
– Az emberek egy része "gondolkozás nélküli" pártpreferenciával bír, azaz amit a kedvenc politikusai mondanak, úgy szavaznak és gondolkodnak. Számomra úgy tűnt, hogy a Fidesz bázisa sokkal egységesebb volt az igenben, mint az MSZP-é a nemben. Talán a miniszterelnök karakteres fellépése az utolsó héten változtathatott ezen.
– Igaza lehet Orbán Viktornak, hogy a létbizonytalanság és az egzisztenciális problémák rányomták a bélyegüket az emberek döntésére?
– Az igaz, hogy mindkét kérdésnél úgy tűnik: elsősorban nem a gazdasági racionalitás, hanem az érzelmi attit?dök voltak a meghatározóak. A biztonság elveszítésétől és a jövőtől való félelem fontos volt ezen a választáson.
– A rendszerváltás idején az ország szinte egy akarattal kiáltott a magántőkéért, hiszen általános tapasztalat volt az, hogy az állam rossz gazdaként kezelte a közvagyont. Meglepő, hogy az emberek úton-útfélen kritizálják az államot – az önkormányzatokat, a hivatalokat, az állami cégeket és az egészségügyet –, mégis privatizációellenesek. A tőkések ennyire ellenszenvesek?
– A kilencvenes években több nemzetközi céggel kapcsolatban is negatív tapasztalatokra tettek szert az emberek. Egyes ilyen vállalatok rossz munkakörülmények között, alacsony bérért dolgoztattak, és még a szakszervezeteket sem engedték be a "doboz" üzemekbe. A kutatások szerint a magyar tőke tekintetében nagyobb szimpátiával viseltetnek az emberek.
Érdekes, hogy azzal viszont mindenki tisztában van, hogy szükséges külföldi cégek betelepülése, szükséges, hogy ezen vállalatok – még ha alacsony bérszínvonalon is, de – munkát biztosítanak honfitársainknak. Az is mérhető, hogy az állami cégek és szervezetek hatékonyságával sem elégedettek az emberek, mégis az állami tulajdont tartják biztonságosabbnak és valamelyest jobbnak az előzőnél. Ez nem tudás, hanem attit?d.
– Nem ellentmondás ez?
– A választói magatartást csak komplex módon lehet megérteni. Egyes emberek gondolkozásában két ellentétes véleménynek is lehet helye. A magyar társadalom ideológia szempontból ambivalens és amorf jellegű. A legvadabb kampányok is képesek befolyásolni az emberek gondolkozását, és a saját tapasztalataikkal ellentétes véleményeket is képesek egyes társadalmi csoportok támogatni.
Inkoherens például a gazdaságról alkotott gondolkozásmódja a társadalomnak, mivel kibékíthetetlen vélemények "élnek" abban párhuzamosan. Egyformán elégedetlenek vagyunk az állami tulajdonnal, az önkormányzatok működésével, miközben várjuk, hogy az állam segítsen, gondoskodjon rólunk, de eközben jöjjön a külföldi tőke is, és hozzon létre új munkahelyeket, ellenben "utáljuk" őket, mert kizsákmányolják a magyarokat, de az emberek többsége mégis a külföldi áruházláncokban vásárol. Erre a "zavarra" a politikusok érthetően eredményesen építhetnek populista kampányokat.
– A Fidesz politikusai a népszavazást megelőzően nagyon magabiztosan viselkedtek, míg a szocialistákon a "majré" tüneteit figyelhettük meg. Hogyan eshet az meg, hogy a pártelitek ennyire nem érzik a köz igazi hangulatát?
– Orbán Viktor nem képes nem magabiztos lenni. Az általa kialakított stílussal és múlttal nem hiszem, hogy bármikor enerváltnak tudna látszani. Ez a habitusa, ezt viszi át a közegére is. Az MSZP-re két dolog inkább a jellemző: a félelem és az eufória. Ez utóbbi ritkábban. A kormányfőváltás magabiztosságot és az előbb említett eufóriát váltotta ki közöttük; a szavazótábor is elkötelezettebb és aktívabb lett. Talán sokakra inkább túlzott pozitív várakozások voltak jellemzőek, hiszen abban reménykedtek, hogy az új miniszterelnök hatására tömegek pártolnak el a Fidesztől, és állnak át az MSZP oldalára. A magyar közgondolkodás sokkal bonyolultabb képlet ennél, éppen ezért eufóriára szerintem egyik oldalnak sincs oka. A "majrézásról" Gyurcsány Ferenc esetleg leszoktathatja a szocialistákat, hiszen önbizalom tekintetében hasonlít Orbánhoz.
2004. 12. 10. (VIII/50)
