"Tizenöt éve mindenki azzal foglalkozik, hogy üti-veri a másikat" Fotó: MTI
– Ezek szerint a passzív tömeghez számolhatjuk?
– Nem voltam azért annyira passzív. Minden műsoromban, melyeket mind a mai napig teljes mértékben fölvállalok, igyekeztem a korlátokat tágítgatni, kapukat nyitogatni. A Hétből például kétszer rúgtak ki.
– Azt gondoltam, ahhoz, hogy valaki bekerülhessen egy ilyen műsorba, alapfeltétel volt a rendszer iránti elkötelezettség.
– Maga vélhetően nagyon fiatal. Ilyen alapon akkor mindenki, aki a sajtóban dolgozott, csak baloldali lehetett. Ez butaság, nem így volt. Az ember dolgozott és a munkája nem arról szólt, hogy éjjel-nappal politizált volna. Holott nyilvánvaló, hogy minden tettünkkel, minden kimondott mondatunkkal politizálunk, de mégse nagypolitikát jelent ez, hanem a világhoz való hozzáállást.
– Hadd mondjak néhány nevet: Seszták Ágnes, Bencsik András, Szűrös Mátyás. Ők egykor egyértelműen a baloldalon álltak, hiszen kommunista lapoknál dolgoztak, egyikük moszkvai nagykövet is volt, ma viszont markánsan jobboldaliak. Önök tudtak egymásról a rendszerváltás előtt? Vagy mindegyikük azt gondolta, egyedül csak ő maga nemzeti elkötelezettségű, ezért inkább csendben maradt? Vagy ha már akkor is ismerték egymás politikai nézeteit, miért nem fogtak össze és csináltak valami balhét?
– Folyamatos kisbalhék között éltünk. Bár csak a magam nevében beszélhetek, Seszták Ágnes,
Bencsik András, Szűrös Mátyás nevében nem tisztem nyilatkozni.
– Szűrös úr Moszkvából bomlasztotta rendszert?
– Ezt tőle kéne megkérdezni. Adjuk meg minden embernek a válaszadás lehetőségét, hiszen ha mindenki rendszerhűen gondolkodott volna, akkor nyugodtan fennmaradhatott volna a kommunizmus. Szűrös Mátyással kapcsolatban egyre emlékszem csupán: vele jó volt interjút készíteni. Mindig őszintén beszélt.
A másik két újságíróval kapcsolatban hadd jegyezzem meg: az, hogy egy ember akkoriban hol tudott elhelyezkedni, semmit nem minősít. Magyarországon ilyen értelemben kizárólag csak pártlapok voltak.
– Mivel magyarázza, hogy Kövér László és politikustársai a mai napig panelproliznak és kommunistáznak. Sőt, némelykor azt mondják, ameddig ki nem hal ez a generáció, nem lesz itt igazi változás. Ki mond igazat?
– Nem figyelem árgus szemekkel Kövér Lászlót, csak azt látom, ha megjelenik valami nyilatkozata, abban a pillanatban kifordítják. Nekem ez a jelenség ismerős a saját életemből.
Felesleges az a magyar politikai életben elharapózott gyakorlat, hogy "a Kövér azt mondta, a Sovány meg amazt, a Fekete pedig emezt". Nem a másik sárba döngölésével kellene foglalkozni.
A rendszerváltozással kapcsolatban az a nagy bánatom, hogy úgy tűnik, az emberek nem akarták a változást. Többségükben a saját diktatúrájukat akarták megvalósítani, nem pedig megérteni a másikat. Sajnos 15 éve mindenki azzal foglalkozik – tisztelet a kevés kivételnek –, hogy üti-veri a másikat az értékrendjéért.
Én elfogadom a másik értékrendjét. Mindenki azt gondol, amit akar, persze a szélsőségeket, például a fasizmust leszámítva. Azt akartuk, hogy ne a mindenkinek a gondolatát megszabni akaró, ma is köztünk élő gondolatrendőrök mondják el állandóan, ki mit gondoljon!
– Mire és kikre gondol, amikor a köztünk élő gondolatrendőrökről beszél?
– Akik régen pozíciót viseltek és a különböző, a pártközpont által meghatározott helyeken dolgoztak. Akik betiltottak mindent a Tiszatájtól kezdve a Dunatájig.
Ugye nem haragszik, ha most nem sorolom fel a volt Központi Bizottság és a cenzor intézmények minden tagját, akik még ma is a közéletben vannak. Magán újságokban pedig a pénz uralma érvényesül, és ez a diktatúra semmivel se másabb, mint az ideológiai alapon szerveződött diktatúra. Akinél a pénz, az mondja meg, ki mit írhat.
– Ez csak egyik oldalra jellemző, vagy mindkettőre?
– Természetesen, ami a pénzvilágot illeti, nagy a két oldal közötti különbség, mert az egyik csak kialakulóban van, a másik meg már régebben kialakult. Ezt vehetem akár természetes állapotnak, még akkor is, ha igazságtalan állapot. A pénz diktatúrájában, ha egy ember egyébként diktatórikus hajlamokkal bír, akkor semmi különbség, hogy a jobb vagy baloldalon helyezkedik el. A diktatúra az diktatúra!
– Említette, hogy nem szereti, ha bántanak valakit az eltérő véleményéért. Mintha önnek tulajdonították volna az állítást, miszerint "alja nép", aki a legutóbbi népszavazáson a kettős állampolgárság kérdésében nemmel szavaz.
– Kiforgatták a szavaimat. Szombathelyen azt mondtam: akinek megvan a lehetősége, hogy gondolkodjon, művelődjön, és tudást szerezzen, könyveket olvasson, mert már 15 éve elő lehet venni korábban tiltott könyveket is, az nem hivatkozhat a műveletlenségre. Azokat az embereket nem szeretem – és ezt ma is vállalom –, akik dagadó mellel és felelősség nélkül bármilyen kérdésben úgy döntenek, hogy még büszkék is a saját tudatlanságukra. Ezeket az embereket semmiféle felelősség alól nem tudom felmenteni, és erre használtam az "alja nép" kifejezést.
– Ahhoz, hogy az emberek valóságértelmezése pontos legyen, elengedhetetlenek a hiteles és ellenőrzött információk. Számomra úgy tűnik, a plurális demokráciában ennek "biztosítására" a közszolgálati médiumok hivatottak. Az elmúlt 15 év a közszolgálatiság szempontjából miként értélkelhető?
– A közszolgálatot elfelejtették felelős politikusaink meghatározni, tudniillik nagyon nehéz valamit úgy megvitatni, vagy valakit úgy ostorozni, hogy nem mondom meg, mit bántok, mert nem tudom, mi az a közszolgálat. Nos, én teljes mértékben biztos vagyok abban, mi a közszolgálat. Nem nehéz ezt meghatározni. Azt jelenti, kizárólag csak értéket nyújt.
– Valóban fontos követelmény az értékek közlése, de ugyanilyen fontos volna a kiegyensúlyozottság is. Nem gondolja?
– De gondolom. Mind ez idáig nem léptük át a törvény által kijelölt határt.
– A rádió Vasárnapi Újság cím? műsora az egyetlen műsor, amelynek műsorvezetője politikai elfogultság miatt pénzbüntetést kapott.
– 2001-ben, amikor még nem voltam az intézmény vezetője. Amióta én vagyok, egyetlen egyszer se büntették meg emiatt.
– Legutóbb az Élet és Irodalom cím? hetilapban állította egy elemző, hogy a népszavazási kampány során a közérdek? közlemények tekintetében elfogult volt a közszolgálati rádió.
– Ugyanez a társaság minden alkalommal kimutatja ezt. Ön biztos abban, hogy ők nem elfogultak? Mert nekem ellenkező a tapasztalatom. Vannak olyan műhelyek, amelyekkel nem érdemes foglalkozni. Az a véleményem, hogy a rádió nem elfogult. Az ORTT megállapításai sem bizonyítják ennek ellenkezőjét.
– A közérdek? közleményekről szóló belső működési szabályzatuk tiltja, hogy politikai jelleg? állásfoglalást tegyenek. A népszavazási kampány "közérdek? közleményei" politikai színezetűek voltak.
– Nem voltak politikai színezetűek. Tudniillik azoknak, akik a szavazásra való elmenetelre buzdítottak – és ezt minden törvény megengedi –, nem kellett politikai állásfoglalást megfogalmazniuk a közleményükben, elég volt mondjuk Brahms valamelyik magyar táncát a beszéd alá keverni, és mindenki érezte, hogy az "igenre" buzdítanak. Ezt azonban a hatályos törvényeknek megfelelően nem akadályozhattuk meg.
– Csurka István, "az író" Brahms nélkül is az igent sugallta
– Ez azért fájhat egyes politikai erőknek, mert a "nemeket" nem lehetett közérdek? információban elrejteni.
– Ezek szerint a Rádió a törvényeknek megfelelően kiegyensúlyozottan és magas színvonalon működik. Mit kellene tennie a Hit Gyülekezetének ahhoz, hogy – a médiatörvény szellemében - 15 évvel a rendszerváltás után akár csak egy perc műsoridőt is kapjon?
– Csak a történelmi egyházak vannak jelen a Magyar Rádióban.
– Mit jelent az, hogy történelmi?
– Amit a törvény meghatároz. Szerintem ez politikai megegyezés kérdése. A Magyar Rádió teljesen nyitott minden kezdeményezésre, de csak a történelmi egyházakkal született erről politikai megállapodás.
– Politikusoknak kell erről dönteni?
– Igen. A határokat nem mi vagyunk hivatottak meghúzni.
– Újra napirendjére tűzte a politika az úgynevezett ügynökkérdést. Egyetért azzal, hogy hozzák nyilvánosságra az összes iratot?
– Már 1990-ben nyilvánosságra kellett volna hozni a listákat, még mielőtt eltüntették, elégették volna egy részüket. Most nagyon veszélyesnek tartom. Egyrészt mert részlegesek a nyilvántartások, másrészt a nemzetbiztonságiak szerint nem szerencsés szétverni a titkosszolgálatokat. Ki fog elmenni hivatásosnak vagy kevésbé hivatásosnak akkor, ha nem bízhat abban, hogy őt később nem hurcolják meg ezért?
A magam esete meggyőzött engem arról, hogy iszonyatos keveredés lehetett az iratok között. Milyen érdekes például, hogy a független Népszava levelesládájába bedobták a Kondor Katalinról szóló hatos kartont. Vicc az egész.
– Úgy nyilatkozott erről az időről, hogy az ügy kapcsán sokan felhívták Önt a hálózatból is.
– Igen.
– Hogyan? Ismeretlenül?
– Benne vagyok a telefonkönyvben. Sok olyan eset volt, hogy, jelezték: "Elmegyünk tanúskodni, bizonyítani, önnel milyen disznóság történt." Ez van.
– Hogy Önt sosem látták ott?
– Volt olyan is, igen, aki azt mondta, ha akarom, elmagyarázza, mi ez az egész.
– Ugyanezek az emberek az interjú szerint hosszan sorolták, ki mindenki bukhatna meg a médiából ügynökmúltja miatt.
– Így igaz.
– Milyen arányban vannak a bal és jobboldalon?
– Nézze, ebben már csak azért is nagyon butaság gondolkodni, mert 1990 előtt csak az a szempont létezett: kit lehet megzsarolni, avagy ki az, aki magától ügybuzgó.
– Egyetért az új kezdeményezéssel?
– Nevetségesnek tartom, hogy
a szocialisták kezdeményezték. Egyébként az első perctől egyetértek azzal, hogy a németek példáját kellett volna követnünk.
– Önnek mi a története, hogyan került a Népszava címlapjára?
– Ezt tőlük kellene megkérdezni. Volt egy hatos karton rólam, amiről nem derült ki egyértelműen a per során sem, hogy azt valóban a hetvenes években állították-e ki, vagy esetleg később. Az én szakértőm azt mondta: ez is, az is elképzelhető. Volt, aki azt mondta, csak a statisztika javítása miatt is állítottak ki kartonokat, hogy meglegyen az évi penzum. Én azt tudom elmondani, hogy velem még kísérletet sem tettek a beszervezésemre. Senki sem kérlelt, hogy gyere III/II-esnek. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok a hős ellenálló szerepében tetszelegni, de nem volt ilyen kísérlet. Egyébként évek óta abban élek, hogy kiforgatják a szavaimat, rosszindulatú pletykákat terjesztenek rólam. Tudatos koncepciót látok ezekben. Én magamat polgári gondolkozású személynek tartom. A polgárok között mivel lehet valakit lejáratni? Leügynöközik, avagy azt állítják róla, hogy homoszexuális, és így tovább. Ez utóbbit is próbálták elterjeszteni rólam.
De "bocsánatot kérek", nem vagyok az. Ha az volnék, akkor biztos nem titkolóznék. Állítólag a polgári oldal – holott szerintem ott is vannak homoszexuálisok – nem szereti, ha valaki homoszexuális, ez a közvélekedés.
Egyébként évekkel ezelőtt kaptam egy névtelen telefont, hogy "leszel te még III/III-as ügynök". Jót nevettem, hiszen tudtam, hogy nem voltam az, ráadásul az átvilágítási
papírom is megérkezett. Csak amikor ez az ügy jó egy évvel ezelőtt kirobbant, akkor jöttem rá, hogy mivel III/III-as "nem tudtam már lenni", mi más lehettem? III/II-es.
– Jövőre lejár rádióelnöki megbizatása. Mihez kezd azután?
– Visszatérek a rádió állományába műsorokat készíteni.
2004. 12. 23. (VIII/52)
