Orbán, Szűrös és Pozsgay. Egy táborban Fotó: MTI
– A testületben pedig időről időre beszámolna a friss tapasztalatairól?
Így van. Megvitatnánk, mire kíváncsiak az emberek, és hogyan lehetne ezekre a kérdésekre választ adni. Szeretnénk, hogy érezzék, van egy-két gondolatgazdag centruma az országnak, érdekel a sorsuk, tudni akarunk róluk.
– Ön szerint mi fáj ma leginkább a népnek?
– Elsősorban az, hogy nagyon sokan rossz körülmények között élnek, és félniük kell a holnaptól. Ma még nem közös felelőssége az egész társadalomnak a leszakadók sorsa, és ez azért baj, mert ha millióknak a léte forog kockán, akkor az egész ország léte kockázati sávba kerül. Ráadásul, ha a demokrácia jelenlegi gyarló körülményei között úgy érzik az emberek, hogy a távolmaradással fejezhetik ki a közélet iránti érzelmeiket, akkor létrejöhet egy sokkal rosszabbra is mozgósítható társadalmi réteg. Erre pedig semmi szükség. Jobb lenne, ha az ország népe a rendelkezésre álló intézmények kereteiben keresne megoldást.
– Egy évvel ezelőtt azt mondta a Heteknek, hogy azt szeretné, a kétpólusú ország ne csupán két nagypártból álljon. Most viszont szerepet vállal a Fidesz elnökének konzultációs testületében, amivel a fennálló kétpártrendszert erősíti.
– Azt hiszem, nem a kétpártrendszer felerősítéséről van szó, hanem éppen arról, hogy sikerüljön a pártküzdelmek martalékából
kiemelni néhány olyan közérdeklődésre igényt tartó kérdést, melyek a nemzeti egység és a nemzeti centrum felé mutatnak. Ide sorolom az ország nemzetközi kapcsolatrendszerét vagy a gazdák helyzetét, hogy a piaci versenyen kívül ne kelljen politikai versenyt is folytatniuk ahhoz, hogy egyáltalán a létjogosultságukat igazolják. És szintén pártcsatározások feletti ügy a határon túli magyarságért érzett felelősség.
– Orbán Viktor körül jött már létre néhány civil szervezet, például a Professzorok Batthyány Köre vagy a Szövetség a Nemzetért polgári kör. Előbb-utóbb azonban kiüresedtek ezek a testületek. Nem tart attól, hogy egy idő után ez a legújabb is elhal?
– Ez a testület nem fog ütközni se polgári körökkel, se pártokkal. Egy ilyenfajta közös gondolkodásból pedig – ahol az első helyen az egész nemzetért érzett felelősség áll – nem kell kilépni és nem kell meghátrálni.
– Gondolom, az tagadhatatlan, hogy a szervezők célja a Fidesz erősítése.
– Én nem hiszem, hogy ha a szocialista párt eljut egy hasonló gondolatig, akkor rosszul járna vele. Nekem volt néhány kísérletem az ősszel a népszavazás előkészületei közben – nem sikerült. Isszuk a levét máig, pedig én ott is megpróbáltam.
– Ügynökügyben a Fidesz azt képviseli, hogy az érintetteket zárják ki a közéletből.
– Engem semmiben nem fognak érintettnek találni.
– Ebben nem kételkedem, ugyanakkor ismert, hogy annak idején hivatalból megkaphatott bizonyos bizalmas jelentéseket.
– Ez együtt járt az akkori sorssal, de azt is hozzáteszem, hogy ezen is túl vagyok, mert én számoltam le azzal a rendszerrel, amelyik ezt a szisztémát működtette, és ezt a céget életben tartotta. Így aztán talán számíthatok annak a méltánylására is, hogy tettem egyet-mást az új rendszerért. Ebben az esetben mondhatnám azt is, hogy nem a szankciók felé viszik az ügyet, hanem a társadalmi tisztázás felé. Attól félek, hogy az ügynökügy túlzottan a politikai leszámolások eszköze lesz, és még sötétebb helyzet áll elő, mint mielőtt még tisztázták volna a dolgokat.
– Mit felelne, ha 2006-ban a Fidesz hatalomra kerülne, és kormányzati pozíciót ajánlanának Önnek?
– Elég pozícióm volt az életem során: tíz évet miniszteri székben töltöttem el, ilyen ambícióim már nincsenek. Munkám viszont van elég, és a tanítás az egyetlen igazi hivatás, amiben jól érzem magam, és ahol egyetemi tanárként a huszonéves fiatal nemzedékkel naponta kell szembenéznem. Ami azt is jelenti, hogy naponta kell készülnöm.
2005. 03. 18. (IX/11)
