Orgován János magyar termelő Fotó: S. L.
"A spanyol epernek – ugyanúgy, mint a paradicsomnak, paprikának – se íze, se bűze. Erre már sokan rájöttek, és inkább veszik a magyart" – felelte Orgován János dánszentmiklósi termelő arra a kérdésre, miért veszik sokan a drágább terméket. Egy középkorú hölgy épp most vásárolt fél kilót, és állította, hogy a magyar gyümölccsel ellentétben a spanyol származásút csak megcukrozva képes elfogyasztani. "Az ott érik be a kamionban, ez pedig a földeken" – tette hozzá. Egy másik hölgy viszont a spanyol epret választotta, 648 forintért. "Föl vagyok háborodva. Miért olcsóbb a messziről ide szállított gyümölcs, mint a hazai" – mondta, és érdektelen volt számára a bonyolultnak tűnő magyarázat a piac és az EU-támogatások mikéntjéről. Még jó, hogy nem abban a zöldséges boltban találkoztunk, ahol a spanyol termék teljesen elfogyott, a hazai epret pedig 1200 forintért kínálták kilónként.
"Köztudott, hogy a régi EU-tagok nagyobb agrártámogatást kapnak Brüsszelből: jelen esetben négyszer annyit, mint mi. Ezt az összeget azonban fölülmúlják azok a bújtatott támogatások, amelyekben különböző jogcímeken részesülnek, így például környezet- és természetvédelmi támogatás, munkahelyteremtési és egyéb támogatások címén. A spanyol eper az időjárási adottságok miatt ráadásul szabad földön termett, míg a hazait a szezon kezdetéig fólia alatt – tehát nagyobb költséggel – állították elő" – értelmezte a helyzetet Bogárdi Zoltán, Győr-Moson-Sopron megyei termelő, akinek kertészete száz hektáron működik. Fülöp János Tolna megyei vállalkozó szerint az uniós csatlakozás óta olyan helyzet állt elő az egyenlőtlen versenyfeltételek miatt, hogy a magyar fóliás epertermesztésnek immár befellegzett. Ő úgy látja, nem az a legfőbb probléma, hogy a magyar mezőgazdaság kisebb támogatásban részesül a "15-ökhöz" képest – ezt egyébként előre megmondták –, hanem az, hogy a kormányzat passzivitása miatt a termelők bizonytalanságban érzik magukat, és nem látják, hogy az érdekeik érvényesítésével kormányzati szinten is foglalkoznának. Nem jutnak hozzá a szükséges információkhoz, az EU képezte óriási piac pedig aktuális ismeretek hiányában átláthatatlan. Uniós támogatásokat is csak a megfelelő információk birtokában kaphatnának. Fülöp János kétszer meg is pályázta az unió által meghirdetett környezetvédelmi támogatást, amely megszerzéséhez – állítása szerint – minden követelménynek megfelelt, ehhez képest az agrártárcától válaszra sem méltatták. "Nehéz versenyezni azokkal az osztrák gazdákkal, akiknek 93 százaléka benne van ebben az agrárgazdasági programban, így száztízezer forintnak megfelelő összeget kapnak hektáronként a sima földalapú és az agrárkörnyezeti gazdálkodási támogatás révén" – érvelt a vállalkozó. Jelenleg még azt is sikernek könyvelheti el, hogy kifizették számára a hektáronként negyvenezer forintos földalapú támogatást, ezzel párhuzamosan azonban szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie, drágább vegyszereket kell beszereznie – mondta.
Bogárdi Zoltán szintén úgy látja, hogy a felmerülő problémák csak nagyobb kormányzati szerepvállalás esetén lennének kezelhetők, hiszen az EU nem a magyar érdekeket képviseli. Kormányzati segítségre lenne szükség ahhoz is, hogy a multinacionális cégek üzlethálózatába a magyar termékek bekerüljenek, mert a mezőgazdasági termékeknek csak a kisebb része értékesíthető közvetlen módon – a föld széléről vagy piacokon. "A multik üzlethálózatába igen nehéz bekerülni, hiszen ők monopolhelyzetben érvényesíthetik érdekeiket. Számukra elsődleges az ár és a csomagolás – hiszen a vásárlónak is ez a fontos: szépen befóliázva olcsó árut vehessen. Ha a multiknak valamit dömpingáron sikerül az unióból beszerezniük, ehhez fogják mérni a többi termék árát" – mondta a vállalkozó, aki az alacsony piaci árak miatt tavaly 350 tonna ribizlit hagyott leszedetlenül. "Ennek az az oka, hogy a ribizlit tizenöt évvel ezelőtti áron szerették volna megvenni" – egészítette ki Bogárdi Zoltán, aki szerint az EU-csatlakozás előtt beharangozott "háromlábú széknek" egyik lába sem létezik, azaz: (itthonról nézve) nincsen szabad munkaerő-áramlás és -verseny, és a kormányzat passzivitása miatt nem működik a belső piac sem. Bogárdi drámainak érzi a helyzetet, és nem lát okot az optimizmusra. Így fogalmazott: "Mi termelők, úgy érezzük, hogy halálra vagyunk ítélve. Akkor viszont velünk együtt elpusztul a falu is, mert elképzelhetetlen a falu létezése működő mezőgazdaság nélkül."
2005. 05. 27. (IX/21)
