hetilap

Mitnyan polgármester a turul alatt Fotó: Vörös Szilárd

A bal oldali szomszéd (ez nem pártállásra vonatkozik), minden átmenet nélkül ordítozott velem, ha megnőtt a gaz, vagy ha a hó nem volt eltakarítva, nem volt köztes fokozat. Tiszta udvar, rendes gáz. Tudtam, hogy a MIÉP erős a körzetben, mi épp nem ezért szerettünk ott lakni. Az emlékműnek tehát van helyi tábora. Én megmondom őszintén, nem tartozom közéjük. Egyébként semmi bajom a madarakkal, de Mitnyan polgármestert nem az ornitológia szeretete fűtötte. Itt más a motor lelke és a lélek motorja, az nevezetesen, hogy az igen tiszteletlen kiállítók a fasizmusnak emeltek egy brutális szobrot. 

Szabadjon megjegyeznem szubjektíve, hogy a jog áthágása itt csak másodlagos kérdés, mert mi lenne, ha oly korban élnénk, ahol a jog kifejezetten előírná az efféle halálbagoly-építést? Akkor ez a jogkövetés igazságos lenne? Folytathatnánk a sort, de a helyünk is short, úgyhogy rátérek a Böszörményi útra. A gennyes itt nem egy paragrafus áthágása, hanem a nácizmus deklarált éltetése polgármesteri szintről. Mert mi más a régi nyilas emlékm? ormótlan szárnyainak üzenete, minthogy: "Testvérek, kitartás!" Jól tudták ezt a szélsőjobbos gengek, akik takkra meg is jelentek az avatáson. Ráadásul mindez része annak a szokásos kényszerreakciónak, amit a bajtársak érezni szoktak, ha kötelességből el kell ítélniük a nácizmust, akkor egyből a kommunizmust is el kell. Ha a holokausztmártírokra emlékezünk, akkor gyorsan a második világháborús magyar elesettekről is szólni kell. Nem mintha nem fájna bárki emberfia halála, de az ellenpontozás pont azt jelzi, hogy nekik nem fáj a holokauszt, az ziher, különben miért rondítottak volna ugyanoda madártani szempontból. A helyes megfejtésben talán segíthet egy helyi keletkezés? történet egy ott dolgozó ismerősömtől, kinek kollegája akkor a Mein Kampfot olvasta.

Az Ungár Klára féle "mindkét művet lebontani" álláspont álságos, és tipikus esete annak, amikor a jogszabályokat fetisizálják, de az igazságérzetet megtapossák. Az igazság pedig gyakran egyszer?: a holokausztmártírok áldozatok voltak, a magyar hadsereg pedig – fájó, de – a fasiszta Németország csatlósa. A benne szolgáló egyének természetesen szintén áldozatok, gyáva és gonosz vezetőik áldozatai. A böki csak az, hogy a madárláz nem a szerencsétlenül járt közbakáknak szól, hanem az őket Don-kanyarba hajtó aljas eszmének és terjesztőinek. Ideje lenne ezt az eszmét a közéletből turulni.

Mikor költöznünk kellett a tizenkettőből, pont országgyűlési választások voltak. Gondolván, most már nincs veszteni valóm, színt vallottam bal oldali szomszédaimnak. (Nem pártállás.) Miután felfedtem kilétem, kis helyi vitadélután keletkezett, melynek tetőpontján az átmenet nélküli öreg felordított a kert végéből: "Engem nem sajnál senki? Mindig csak a zsidókat?" Évek múltán eltűnődöm szavain. – De, én sajnálom őt.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek