„A drog nem gyerekjáték” („Drugs are not childs play”) – szól az ENSZ
Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) idei kampányának
szlogenje.
Ennek kapcsán megdöbbentő adatok kerültek nyilvánosságra hazánkban: Budapesten
majdnem minden második fiatal fogyasztott már drogot, konkrétan a 17-18 éves
korosztály 47,5 százalékáról van szó. A felnőttek között ez az arány 11,4
százalék. A drámai tendencia visszaszorítására egyhetes kábítószer-ellenes
programsorozat indult, melyre Felvinczi Katalin miniszteri biztos hívta fel a
közvélemény figyelmét. Budapesten kívül tizennyolc városban rendeztek erre
vonatkozó programokat.
„Minden egyes drogfogyasztás sajnálatos és káros, azonban ez az arány a
kipróbálásra vonatkozik. Nem azt jelenti tehát, hogy minden egyes ember, aki nem
utasított el egy ilyen alkalmat, drogfüggővé válna. A szenvedélybeteg »drogosok«
aránya tehát ennél jóval kisebb” – pontosította lapunknak a fenti adatokat
Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet megbízott igazgatója, aki az
idei szlogen helyes értelmezésére is felhívta a figyelmünket. A kampány mottója
nem azt jelenti, hogy a kábítószerügy csak a gyerekeket érintené, szerinte az
egész társadalmat érintő kérdés. A szlogen csupán arra utal, hogy a fiatal
korosztály a legveszélyeztetettebb.
Még az egészen fiatal, 8-10 éves gyerekek is áldozatává válhatnak a
kábítószerrel való visszaélésnek és az illegális – immár internetet is igénybe
vevő – drogkereskedelemnek – olvasható a kampánnyal kapcsolatos sajtóban.
Az események szervezői tisztában vannak azzal, hogy csupán programokkal nem
számolható fel egy csapásra a létező veszély, megítélésük szerint azonban a
társadalom sokat tehet azzal, hogy elutasító magatartást tanúsít az önpusztítás
ezen formájával szemben.