Fotó: archív
Aratás van, a kombájnok zúgnak, vágják az árpát, néhol már a búzát is. A
gazdáknak fő a feje, sok mindent kell egyszerre megszervezni, megtanulni, nem
elég az uniós pályázatok világát kiismerni. Körösladány határában, sárgán ringó
árpatábla szélén rohan ordítva egy hipermodern terepjáróból kipattanó gazda,
hogy megakadályozza egyik kombájnja árokba fordulását. Hosszan kiabál a
vezetővel, majd helycsere, és biztos kézzel hajt be a táblába a géppel. Dohogva
áll meg mellettem aztán, és hosszú monológba kezd. Ő Lajos, aki harminc évig
volt főagronómus a környék téeszeiben, majd rögtön utána farmerré vált. „Sok baj
van a mezőgazdaságban, hiába mond mást a miniszter, aki az ágazat egyik erős
emberének számít évek óta. Az egyik évben jó az ár, de rossz a termés; a
következő évben rekordtermés van, de sokkal alacsonyabb az ár.
A »városi polgár« csak a számokat látja, az agrártámogatások sok száz milliárdos
összegeit, és csak értetlenkedik: minek az a sok támogatás, ha tüntetést szül a
Parlament előtt? Miért nem jó a parasztnak soha? – teszi fel a jogosnak tűnő
kérdést Lajos, aztán mintegy magának sommázza a választ: nehéz kenyér ez, sok
nyomorúságból kikínlódott komiszkenyér. A támogatásokról pedig váltig állítja,
hogy elsősorban nem a gazdák bukszáit gazdagítják.
Az uniós agrártámogatásokból munkagép, műtrágya, dízelolaj, vegyszer – és persze
bankkamat – lesz. Tavaly és tavalyelőtt ugyanannyi, körülbelül 32 millió tonna
gabona termett itthon. Ezt a tömegű búzát többször is meg kellett mozgatni, ami
a fuvarosoknak igen jó pénzt hozott. Tavaly közel 2 millió tonna befogadására
építettek gabonatárolót szerte az országban, ami viszont az építőiparnak volt jó
pénz.
A termelők számára továbbra is a tonnánkénti 28 ezer forintos intervenciós
felvásárlás jelenti az egyetlen biztos pontot. Aki viszont a szabadpiacon
próbálja eladni a termést, annak meg kell elégednie a
25 ezer forintos árral. A termelők eldönthetik, hogy különösebb minőségi
ellenőrzés nélkül, azonnali fizetésre a kombájn mellől adják-e el a búzát, vagy
csaknem fél évet várnak, míg az állami pénz megérkezik.
Képzett vidékfejlesztőként Lajos járt már Európa számos gazdaságában, és
szerinte a hazai gondok egy része mesterségesen gerjesztett. Az intervenciós
gabona tárolása jó üzlet a magtárak tulajdonosainak is. „Ha nem lennék ilyen
makacs paraszt, már régen magtárépítésbe kezdtem volna” – adja hírül a biztos
üzletet. Magyarországon súlyos válságot okozna, ha az unió változtatna a
jelenlegi rendszeren. Az EU csak akkor számolhatja föl az intervenciót, ha
gazdái versenyképesen tudnak termelni a világpiacon, de erre egyelőre esély
sincs. A raktárak azonban kezdenek megtelni. Ha mégis felhagynának az
intervencióval, akkor a hazai termelők a földbérleti díjakat, adókat,
törlesztőrészleteket nem fogják tudni kifizetni, s ez szinte beláthatatlan
következményekkel járna az egész országra nézve.
Ma az uniós támogatások teszik ki a mezőgazdasági fejlesztésekre szánt pénzek
jelentős részét. „Tudtuk, hogy jön a változás, de nem készített föl bennünket
senki”– kesereg a farmer. A politika mindkét oldala bűnös, mert a gazdáknak nem
mondták el, mire számítsanak, mik az uniós játékszabályok, mivel jár ezen a
területen a csatlakozás. Az érdekképviseletek magukra hagyták a parasztokat, és
a politika kiszolgálói lettek: az Agrárszövetség és a MOSZ a szocialistáknál,
míg a Magosz tagjai a Fidesznél kaptak helyet a parlamentben. A parasztok
azonban nem sorolhatók egy vagy két szekértáborba. „Aki azzal a
parasztvakítással áll elő, amiben a parasztság ezeréves múltjáról, jussáról
dumál, az nem ismeri azokat, akiknek beszél – dörgi már szinte ordítva a
kombájnok ismerője. – Nem vagyunk mi hülye talpasok, akik bicskával eszik a
krémest a Gerbeaud-ban. Lecsúsztunk, de nem akarunk lent maradni, hanem a
gyerekeinknek, unokáinknak akarjuk megépíteni a jövőt, mert ebből kell megélni
nekik is, vagy futhatnak világgá.” Végezetül így sommázza mondandóját: „Az a
baja a magyar mezőgazdaságnak, hogy olyan emberek kezébe adták, akik nem
embereket, életeket, hanem politikai érvényesülést, és főleg koncot láttak
benne. Ha ez nem változik, akkor maradunk, amik voltunk: az unió
élelmiszer-szemétlerakója és hulladékpiaca, ahol a parasztnak nincs emberi
értéke.”
2006. 07. 21. (X/29)
