Botka László. Országgyűlési képviselő és vidéki „sztárpolgármester”
Fotó: S. L.
Szeged a 62. település a díj 1955-ös alapítása óta, amely ezt az
elismerést birtokolja. Mit tudnak Önök, amit más nem?
– Talán előbb beszéljünk a díjról. Az Európa Tanács négyfokozatú kitüntetési
rendszerben értékel, melyből a legkisebb fokozat az Európa-diploma, utána jön a
Becsület Zászló, a Becsület Plakett, és a legmagasabb az Európa-díj. Utóbbit
évente egy európai városnak ítéli oda a tanács illetékes bizottsága. Ez a
választás idén Szegedre esett. Mind a négy díjra pályázni kell, ami idén 40
város versenyét jelentette. Az 1955-ös alapítású díj egy elismerés azon
településeknek, melyek a fejlődésükben, iránymutatásukban, szerepkörükben,
kisugárzásukban meghatározóak Európában. Pályázatunkban bemutattuk a város
dinamikus fejlődését, a környezetvédelmi beruházásoktól a városfejlesztésen, a
gazdaságfejlesztésen keresztül egészen az egyre szélesedő nemzetközi
kapcsolatrendszerünkig mindent. Szeged városának 17 testvérvárosi kapcsolata
van. Szűkebb régiónkban, a magyar–román–szerb határmenti régióban is intenzív és
jól működő regionális együttműködést hoztunk létre.
Minek apropóján szólalt fel a múlt heti ünnepségen?
– Strasbourgban kellett bemutatnom Szegedet azon az ünnepségen, melyen 27
település kapja meg a négyfokozatú díj első fokozatát, az Európa Diplomát.
Hagyomány immár, hogy az Európa-diplomás településeket az adott év Európa-díjas
városának polgármestere köszönti.
A díj konkrét átadására mikor kerül sor? Milyen gyakorlati haszna van az
elismerésnek?
– Az Európa Tanács vezetői szeptember 22-én Szegeden adják át a díjat a
városnak. 1955-ben úgy határoztak, hogy az Európa-díjas településeknek egy
önálló nemzetközi szövetséget kell létrehozniuk. Ez egy nagyon intenzíven és
hatékonyan működő szövetség, ha tetszik, egy exkluzív nemzetközi klub, amelybe
most Szeged város bekerült. Ezek a városok szorosan tartják a kapcsolatot,
rendszeresen vannak találkozók, megbeszélések. Az Európa-díjas városoknak az a
feladata, küldetése, hogy Európa fejlődésében irányt mutassanak, és abban
meghatározó szerepet vállaljanak. A díjhoz járul még egy nemzetközi
ösztöndíjprogram is, amelyet szegedi fiatalok nemzetközi és európai
tanulmányútjára lehet fordítani
Az Ön polgármestersége alatt elég sok minden történik Szegeden: autópálya,
Európa-díj és így tovább. Van még valami a tarsolyban?
– Fogalmazzunk úgy, hogy egy folyamat kezdetén vagyunk. Szeged tudásközpont,
és ma, ha Magyarország jövőjét végiggondoljuk, akkor a 21. századi tudásalapú
gazdaságban ez az igazi érték, amelyre építhetünk. Erre hoztuk létre Szegeden a
„biopolisz koncepciót”, amelynek az a lényege, hogy az egészségiparon belül a
biotechnológiára szeretnénk építeni Szeged jövőjét, hiszen ebben vagyunk erősek.
Több ezer kutató van a városban, és nagyszerű kutatás-fejlesztési eredmények
születtek az utóbbi években. Az infrastruktúra-fejlesztésben is vannak még nagy
terveink, habár egy hónapon belül átadjuk az új repülőteret. Nem kisebb a
célunk, mint hogy Szeged város néhány éven belül az egész régió legjobb és
legteljesebb közlekedési infrastruktúrájával rendelkező nagyvárosa legyen,
hiszen így tudjuk kiaknázni a földrajzi fekvésünkben rejlő lehetőségeket.