Az Állami Számvevőszék jelentése szerint az ügyészséggel szemben támasztott
kártérítési igények mind számban, mind követelési értékben erőteljesen növekvő
tendenciát mutatnak – ez 2005 végéig összesen 210 ügyet jelentett, 5,5 milliárd
forint kárigénnyel. „A folyamatban lévő kártérítési ügyek magas száma (98), s
ezek között a feltételezetten fizetési kötelezettséggel záruló esetek mégis arra
figyelmeztetnek, hogy a költségvetést olyan (2006-ban akár 1 milliárd forint)
nagyságrendű kiadások terhelhetik, amelyek a folyamatos működés feltételeit is
gátolhatják” – állapította meg a számvevőszék, javasolva a szervezet
kontrollrendszerének erősítését.
„A számvevőszék nyilvánvalóan a legrosszabb esetet feltételezte, de az eddigi
tapasztalataink nem támasztják alá ezt a várakozást” – mondta megkeresésünkre
Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője, kiemelve, hogy az eddig elbírált
1,5 milliárd forintos kárigényből mindössze 30 milliót ítélt meg a bíróság.
Szerinte a jóslás kategóriájába tartozna, ha előre kikalkulálnánk a folyamatban
lévő perek végeredményét. Kérdésünkre a szóvivő elmondta, hogy a két
legjelentősebb ügyben 2 milliárd forint, illetve 100 milliós nagyságrendű a
kárigény, de ezekben még első fokú ítélet sem született. Az előbbi esetben
egyébként egy gazdasági társaság vezetői azért perlik az ügyészséget, mert az
ellenük indult büntetőeljárás során elrendelt előzetes letartóztatásukat
követően a cég csődbe ment.
Borbély Zoltán, Szikinger István