Az első – és a jobboldal számára kétségkívül a legígéretesebb – kampánytéma a
politika és az erkölcs viszonya. Orbán Viktor vasárnapi beszéde szerint arról
van szó, hogy a választások során rendkívül súlyos hazugság történt, azaz a
baloldal pillanatnyilag nem birtokol erkölcsi jóváhagyást. Ahogyan Orbán
fogalmazott: a 2006. évi tavaszi parlamenti választásoknak a baloldali-liberális
kormány a politikai győztese, de a jobboldal az erkölcsi győztes. Azaz ismét
előállott egy patthelyzet, s ennek feloldására nagyon is alkalmas lehet az
október 1-jei önkormányzati választás, amely a tavaszi kétfordulós választás
után a harmadik, a mindent eldöntő forduló. A jobboldal nyilvánvalóan úgy
kalkulál, hogy a Gyurcsány-csomag „lórúgásszerű” intézkedései nemcsak a korábban
padlón lévőnek látszó jobboldali tábort rántják majd össze, hanem tovább
erodálják a megroppanni látszó baloldali tábort is.
Csak röviden jegyzem meg, hogy Kis János már az 1990-es évek elején arról írt,
hogy a legitimációnak vannak erkölcsi komponensei is, azaz az erkölcsi elemeket
nélkülöző hatalom fölöttébb sérülékeny. Pillanatnyilag a jelenlegi
kormánykoalíciónak kell szembenéznie ezzel a szituációval, még akkor is, ha a
Fidesz sem tudott mélyreható alternatív gazdaságpolitikát felvázolni a tavaszi
kampányban. A hétvégi szolnoki rendezvényen viszont körvonalazódni látszott,
hogy Orbán Viktor – és a vezérkar – szemmel láthatóan maga is belátta:
választásokat nyerni csak akkor lehet, ha elgondolásaik koherens programmá
állnak össze.
Miközben Orbánék az erkölcs nevében gyakoroltak súlyos kritikát a kormány
fölött, az MSZP is elindította önkormányzati kampányát. Ennek a kampánynak a
középpontjában az állhat majd, hogy az elmúlt tizenhat évben lényegében nagyon
kevés tényleges reformlépés történt, elmaradtak a bátor kezdeményezések és az
alkalmazkodás a felgyorsuló európai fejlődéshez.
Míg a Fidesz abban bizakodhat, hogy az elmúlt hónapokban felhalmozódó erkölcsi
kopás kikezdheti a kormánytábort és személy szerint Gyurcsányt, addig az MSZP
azt remélheti, hogy a választók – főképpen saját hívei – ezt a „kis erkölcsi
botlást” is elnézik neki.
Ebben a „játszmában” az MSZP talán legerősebb ütőkártyája, hogy – Eötvös József
1846-os tanulmányának kezdősorával szólva – „Magyarország nem maradhat tovább
jelenlegi állapotában”. Ezer területet megvizsgálva azt mondhatjuk, hogy az
1989–90-ben létrejövő keretek kimerültek; ami akkor korszerűnek, nyugatosnak,
előremutatónak tűnt, az már versenyképtelenné, nyugati mércével mérve kétségessé
és inkább hátramozdítóvá vált.
A kormányoldal a választások óta egy sajátos huszárvágással önmagát állítja be
az össztársadalmi elégedetlenség leküzdőjének, azaz önmagát ajánlja gyógymódnak
és receptnek. Ez a stratégia zárójelbe teszi az erkölcsi kérdéseket, és csak
arról beszél, ami szintén hatalmas problémája a magyar társadalomnak, ez pedig a
megújulásképtelenség, innovációhiány.
A két kirajzolódni látszó választási stratégiának azonban van egy közös gyökere
és közös gyengesége. Ez pedig az, hogy még mindig nem eléggé nyílt és őszinte
egyik sem. A jobboldal az erkölcsi tematika középpontba helyezésével elfedi azt
a súlyos problémát, hogy – legalábbis eddig – nincs igazi alternatívája a
problémák megszüntetésére, azaz a társadalom „megvédésének” programja alig mutat
fel az európai versenyben hasznosítható elemeket. A baloldal pedig – miközben a
megújulással és az európaizálással kampányol – elfedi azt az alapvető kérdést,
hogy ez a megújulás éppen saját táborában idézhet fel „rettentő” alkalmazkodási
kihívásokat, s szavazói korántsem biztos, hogy tisztában vannak ezzel.
Azaz: a teljesen nyílt beszéd ideje még mindig nincs itt, és – fájdalom – nem is
biztos, hogy valaha is itt lesz, hiszen akkor az talán nem is politika lenne.
2006. 09. 08. (X/36)
