Fotó: Somorjai László
2005 nyarán Tusnádfürdőn tartott beszédében Orbán Viktor azon véleményének
adott hangot, miszerint a nemzeti baloldal kialakulásának esélye „különböző, hát
genetikailag talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi
meghatározottság miatt” csekély. Orbán a XVI. Bálványosi Szabadegyetem
zárónapján úgy fogalmazott: „
a baloldal, amikor csak teheti, ráront saját
nemzetére, így tesz a mostani magyarországi baloldal is.”
Az országgyűlési választások második fordulója előtt két nappal Tatán egy
kampányzáró belső megbeszélésen pedig azon csodálkozott, hogy egy ilyen „rendes
magyar környéken” hogy kaphatott az SZDSZ 7 százalékot, majd kiosztotta a „derék
MIÉP-esek” feladatait, akik szerinte tudják, hogy mi a dolguk, és a hétvégi
aktív kampányolásra buzdította híveit, mondván, hogy ha az ő hangján megy a
buzdítás, nem lesz baj, majd a jogászok megvédik, „oszt jónapot”.
Bár felvétel nem került elő, egy volt párttársa a napokban azzal is megvádolta
Orbán Viktort, hogy zárt ajtók mögött semmivel sem fogalmaz csiszoltabban, mint
napvilágra került beszédében Gyurcsány Ferenc. „Azok a mondatok, hogy nem
csináltunk semmit, hogy hazugságainkkal becsapjuk az embereket, többször is
elhangzottak, akkor is, amikor kormányon voltunk. A körítéshez az őszödihez
hasonló szaftos megjegyzések is társultak” – emlékezett vissza a párt soraiban
eltöltött tizennégy évére Körömi Attila.
Az igazi nagy botrányok azonban nem a Fideszt másfél évtizede vezető Orbán,
hanem Kövér László és Mikola István nevéhez köthetők. Néhány héttel a 2002-es
áprilisi választások előtt a Fidesz még minden közvélemény-kutatónál biztos
befutóként szerepelt. Ám néhány nappal azelőtt, hogy az első voksokat leadták
volna a választópolgárok, Kövér Lászlóból kirobbant az addig talán csak
visszafojtott véleménye. A Fidesz akkori alelnöke kampánykörútján több vidéki
városban is kötelet, szöget és gerendát ajánlott mindazoknak, akik kétségbe
vonják az olimpia megrendezésének realitását. Az MSZP–SZDSZ-koalíció lecsapott
az ígéretes lehetőségre: televíziós és újságban közzétett hirdetésekben, majd
később egy tüntetés keretében is felhívták a köz figyelmét Kövér mondataira.
Szintén még 2002-ben a Fidesz–MPP választások előtti utolsó kongresszusa – Kövér
beszédével – így kezdődött: „Tudjátok, kedves barátaim, hogy kik a strigák?
Állattá változó, az emberek bensőjét emésztő boszorkányok. (
) Ezen a
kongresszuson a továbbiakban strigákról s egyéb ártó lényekről, honkupecekről és
szellemi hajléktalanokról szó ne essék. Nem azért, mert ilyenek nincsenek, hanem
azért, mert napjaik meg vannak számlálva.” Bár a honkupecek és társaik pontos
megnevezésével a mai napig adós Kövér, a találgatásokban mégsem hagyta teljesen
magára a népet. Mikola István – akit az áprilisi választások előtt mindenki
legnagyobb meglepetésére a Fidesz országos listájának második helyére léptetett
elő Orbán Viktor – a legutóbbi kampány során nyújtott „emlékezetes alakítást”. A
„nemzet orvosa” szemmel láthatólag nincs nagy véleménnyel pszichiáter
kollégáiról: „Ha én csúnyán írtam annak idején az iskolában, kaptam egy körmöst,
aztán egy óra múlva szépen írtam. Most elviszik pszichiáterhez. Tehát itt
elképesztő helyzet van” – hallható és látható egy februárban készült
videofelvételen. Később az SZDSZ plakátjairól mondott véleményt: „Kovács
Pistikének az idétlen vigyora a plakátokon, ez a halál kultusza
”, majd a
választások után egy televízióműsorban elismételte, hogy a közép- és hosszú távú
nemzetpolitikai célok megvalósításához jobb volna a felvilágosult abszolutizmus,
mint a „csupán rövid távra kitalált demokrácia”.
Legemlékezetesebb mégis a Fidesz 2006 március elején tartott kongresszusán
elmondott beszéde. Ebben Mikola úgy fogalmazott, hogy meg kell próbálni nyerni,
de nemcsak négy, hanem egyenesen húsz évre. „Ha négy évre nyerni tudnánk, és (
)
utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők
szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna” – hangzott a volt egészségügyi
miniszter véleménye.