Rajk László
Rajk László még tavaly egy pályázaton nyerte el az emlékmű tervezési jogát,
akkor a közgyűlés egyhangúan támogatta az építészt. Október 13-án azonban a
veszprémi városépítészeti iroda az engedélyektől való eltérésre hivatkozva
leállította a munkálatokat. Lindemann István, az iroda vezetője a Heteknek
elmondta: Rajk László is beismerte, hogy nem az eredeti tervek szerint jártak
el.
„Naivság lenne azt képzelni, hogy bárki egy ilyen döntést mindenfajta politikai
egyeztetés nélkül meg merjen hozni. Ez egyértelműen politikai ügy, műszaki
hibákra hivatkozva – nyilatkozta lapunknak Rajk László. – Valóban voltak
eltérések, de minden ilyen esetről tájékoztattuk az önkormányzatot, és elküldtük
a műszaki dokumentációját a változtatásoknak” – reagált az építész az
irodavezető felvetéseire. További fontos eleme az ügynek, hogy az engedélyek
beszerzése és a módosítások benyújtása az önkormányzat kötelezettsége, ezért a
kivitelezők joggal gondolhatták, hogy minden rendben van. Ezt a sejtésüket amúgy
az önkormányzat teljesítési igazolással is megerősítette.
„Minden építkezésen előfordul valamilyen szükséges átalakítás”– vélekedett Rajk,
de Lindemann erre csak a kezét tárja szét: bármennyire is sajnálja a dolgok
ilyetén alakulását, „a törvényt kötelesek betartani”.
Álom