Fotó: AP
„Ez a nővérem, ez pedig a két bátyám. Én az egyik bátyámmal élek” – mutatja a
családját ábrázoló rajzán a három elmosódott, egyforma fejkarikát a tizenöt év
körüli Gábor. A kifejezetten értelmes fiú jellemző időtöltése, hogy sokat
szokott aludni. Mint mondja, nem szeret a családjáról beszélni, mert nagyon
hiányoznak neki a szülei.
Vera tizenhat éves. Nevelőszülőknél lakik, és van két fogadott húga, akiket
nagyon szeret. „A nevelőapám agyvérzést kapott, és most kórházban van – meséli
szomorúan. – Ez nemcsak anyagilag jött nekünk rosszul. Ő tartotta össze a
családunkat is, ami most kicsit szétesett.”
Gábor és Vera tucatnyi szegény sorsú társával együtt a Magyar Szegénységellenes
Hálózat rendezvényén vett részt nemrég a Parlamentben, ahol döntéshozókkal
találkoztak. Az esemény célja a szegények hangjának hallhatóvá tétele,
érdekképviseletük erősítése volt. Fogyatékkal élő, munkanélküli vagy
kistelepülésen élő felnőtt társaikkal együtt a gyerekek is megfogalmazhatták,
hogy a politikusok helyében mit tennének a szegénység megszüntetéséért. „Az
állam ne hagyja el az embereket” – tanácsolták a gyerekek, megfogalmazva azt is,
hogy a szegénység kétoldalú jelenség: van anyagi része, például nem tudnak cipőt
venni, és van szellemi része, hogy kicsúfolják őket emiatt. A szegény gyerekek
csak egymással barátkoznak. Javaslataik között szerepelt az is, hogy az állam
mindenki számára biztosítson ingyenes gyógyszert és kórházi ellátást,
tandíjmentességet, otthont és munkahelyet – mindez jól tükrözi azokat a
problémákat, melyekkel a gyerekek naponta szembesülnek szűkebb-tágabb
környezetükben.
„Egy tízgyermekes házaspárnak két gyermeke intézetben van, kettő családba fogadó
szülőknél, hatot nevelnek otthon. Egy kb. 25 négyzetméteres szükséglakásban
élnek, ahol velük lakik még az édesapa testvére is, aki tbc-s volt. A lakásban
három ágy van, egy kályha, egy szekrény, egy asztal, egy tévé és egy kiságy. A
gyermekek a szülőkkel és a beteg nagybácsival alszanak. A helyzetük az évek
alatt nem változott, sőt romlott, mert az apának már nincs munkahelye.”
([Város], Heves megye – Gyorsjelentés a szegényedésről, 2003.)
„Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére egy éve kezdtük el a
gyermekszegénység elleni nemzeti program kidolgozását. Alapvető célul tűztük ki
a gyermekszegénység kiterjedtségének és mélységének a csökkentését, valamint
újratermelődésének a megakadályozását” – mondta el lapunknak Darvas Ágnes
szociológus. Most készül a program hosszú távú, huszonöt évre szóló komplex
változata. Legfontosabb elemei között szerepel a foglalkoztatás, az oktatás és
képzés, a lakáshelyzet, az egészségügyi és szociális ellátás fejlesztése,
egymással való összehangolása – különös tekintettel a roma népességre, a
fogyatékkal élőkre és az elmaradott térségek lakóira.
„Biztató fejlemény, hogy minden minisztériumban van már gyermekszegénységért
felelős koordinátor, a téma a prioritások között szerepel a tárcák programjaiban
– állítja Darvas Ágnes, aki azt kevésbé tartja örvendetesnek, hogy az
államháztartási reformon belül egyre inkább a rászorultsági elv kerül előtérbe.
– A gyermekek esetében nem lehet szelektálni, mert rengeteg érintett óhatatlanul
kimarad az ellátásból. Az állam köteles egy mindenkori minimumot alanyi jogon
biztosítani minden gyerek számára” – véli a szociológus. Szerinte különösen
fontos ez manapság, amikor a gyerekek túlnyomó többsége a társadalom alsó
jövedelmi csoportjaiban található, ahol arányuk egyre nő, miközben a felső
kategóriák felé haladva számuk egyre inkább elenyésző. Ma a tizennyolc év
alattiak alkotják a szegénység által legveszélyeztetettebb korcsoportot.
Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a népesség egyharmadát örökös
eltartott állapotra ítélje – figyelmeztetnek a szakemberek. Az elmúlt tizenöt
évben a gyermekes családok egyre nagyobb hányada kerül olyan fokú szegénységbe,
amelyből önerőből nem képes kitörni, így helyzete újratermelődik. Az életesélyek
drasztikus különbségei pedig jól mérhetők: egy általános iskolát végzett
embernek 50 százalék esélye van ma arra, hogy megérje a nyugdíjaskort, míg egy
diplomásnál ez az esély 95 százalék, ami átlagosan plusz tizenhét évet jelent.
Mindeközben a népesség közel fele legfeljebb nyolc általánost végzett, s
jelenleg a tizennyolc év feletti fiatalok 20 százaléka szakképzetlen.
„Nemzetközi viszonylatban is kirívó, hogy a gyerekek későbbi boldogulása
szempontjából mennyire meghatározó ma Magyarországon a családi-kulturális
környezet. Az állam feladata az esélyegyenlőtlenség enyhítése, a piaci verseny
fékezése, de ezen túlmenően nem sokat tehet” – mondta el kérdésünkre Kovárik
Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium miniszteri biztosa. Hozzátette,
hogy várhatóan még idén a parlament elé kerül az az országgyűlési határozat,
amelynek elfogadása esetén – legalábbis az alapelvek tekintetében – hosszú távú
politikai megegyezés születhet a gyermekszegénység leküzdéséről. Lehetséges
forrásként a 2. Nemzeti Fejlesztési Tervet és az európai uniós kereteket
említette, ám hangsúlyozta, hogy az esélyteremtés nem csupán pénzkérdés.
Elengedhetetlen a szociális ellátórendszer megerősítése, a különféle ágazatokban
egyidejűleg futó projektek összehangolása, de idetartozik a gyermekek egészen
korán beindítandó fejlesztése s az ennek megfelelő gyermekintézményi hálózat és
szakemberképzés megteremtése is.
2006. 10. 20. (X/42)
