A hatvanas évektől a Ki mit tud?-on izgulhatta végig az ország a ma is
ismert, immár korosodó sztárjaink feltűnését. Akkoriban indult a
Táncdalfesztivál is, amit aztán a kilencvenes években az Eurovíziós Dalfesztivál
váltott fel. A tehetségkutató műsorok azóta nemhogy kivesztek volna, hanem
egymásra licitálva kerülnek a tévécsatornák kínálatába.
Az elmúlt években a világ televíziós trendjein nyomon követhető volt, hogy több
országban is sikeresen beindult a tehetségkutató műfaj. Az ilyen típusú
műsoroknak ráadásul Magyarországon már hagyományai vannak – indokolta a műsorok
indítását Poich Loránd, a TV2 programigazgatója. Mint kiderült, korábban már
próbálkoztak hasonlóval, ám nem sok sikerrel. Oláh Ibolya például évekkel
ezelőtt már szerepelt egy tehetségkutató műsorban, akkor mégsem futott be, míg a
Megasztárral egyszerre ismert lett. A nagyobb sikert az is indokolhatja, hogy a
műsorok az évek során érdekesebbek, interaktívabbak lettek – teszi hozzá Poich.
A kritikusaik által emlegetett üzleti szempontok szerinte nem zárják ki a
társadalmi megrendelést, hiszen a kettő együtt jár. Külön büszkék arra, hogy
olyan nézőket is sikerült leültetni a készülék elé, akik addig nem számítottak a
kereskedelmi televíziók tipikus fogyasztóinak.
Nem gondolom, hogy reneszánszukat élnék az effajta műsorok, inkább csak a
kereskedelmi tévék ébredtek rá, hogy ezek rengeteg pénzt hoznak – véli
Vásárhelyi Mária médiaszociológus. Bár tehetségekben szerinte ma sem
szűkölködünk, a verseny élességét jelzi, hogy a kereskedelmi televíziók „életre
keltik” aztán pedig „meg is ölik” ezeket a tehetségeket. A közönségnek ugyanis
állandóan új arcok, tehetségek kellenek. Vásárhelyi szerint az igényt a
kereskedelmi csatornák generálják. Sztárnak lenni ma mást jelent anyagilag,
életkörülmények tekintetében is. Sokan hajlandók bármire csak azért, hogy
felismerjék őket az emberek, és ez egy idő után hasonló függőséget alakít ki az
emberekben, mint a dohányzás vagy az alkohol – állítja a szakember.
Zsolt Péter médiaszociológus szerint a tehetségkutató műsorok nem is annyira
kereskedelmi jellegűek, hiszen itt – egy valóságshow-val szemben – teljesítményt
tesznek le az emberek az asztalra. A számtalan eredeti és leutánzott változattal
viszont csontig lerágják a húst a témáról és annak szereplőiről, a sűrűn
ismételt sorozatokkal pedig nem hagyják kifutni a felbukkanó tehetségeket –
elemzi a helyzetet a szakértő. Alapvető különbségnek látja, hogy ma egy kevésbé
egyedülálló tehetség is megkaphat olyan stábokat a munkájához, amilyen régebben
csak a legkiválóbbak mögött állhatott. Ma tehát nagyobb a valószínűsége, hogy
valakiből sztár lesz, mint évtizedekkel korábban, és ez növeli a vágyat az
emberekben, hogy sztárok akarjanak lenni. Hogy ki számít sztárnak, azt az egyre
fiatalabb generációk határozzák meg, így ma már nem jelent annyit, mint amikor a
nagymamától a tinédzserig az egész társadalmat áthatották ezek a műsorok – véli
Zsolt Péter.
2006. 11. 10. (X/45)
