A családon belüli erőszak befolyásolja az embercsempészek áldozatait –
állapítja meg egy, az uniós bővítés során készült felmérés. A 15-25 éves,
kisvárosban, felbomló családokban élő kelet-európai lányok egyre gyakrabban
válnak embercsempészek áldozataivá. A rendszerváltás óta ugyanis a
nyugat-európai szexpiac keletről szerzi be az „árut”. Ez biztonságosabb, mint a
korábbi, főként ázsiai és dél-amerikai kereskedelem – állítja a tanulmány.
Az emberkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi szervezetek adatai szerint
évente félmillió nőt adnak el Európában. Magyarország nemcsak felvevője és
fontos tranzitútvonala, de „átrakodó állomása” is ennek a globális iparnak. A
Nyugat-Európában kiszabadított ukrán, román és moldáviai nők egy része arról
számolt be, hogy „tulajdonosaik” Magyarországon gyakoroltatták és dolgoztatták
őket, mielőtt innen továbbadták volna nyugatra vagy Dél-Európába. A szexipar
lebukott kereskedőinek vallomásaiból pedig kiderül, hogy a Szovjetunió
utódállamaiból és a Balkánról a bánsági Temesvárra viszik az elrabolt vagy
becsapott nőket, ahol szabályos emberpiacon adják-veszik őket.
„A temesvári emberpiacon minden eladó” – mondta el lapunknak egy temesvári
rendőrtiszt. A hatóság előtt ismertek ugyan a lánykereskedők, de a kiterjedt
bandák fejeit nehéz tetten érni. Hiába kerülnek horogra a kis halak, nem
dalolnak, mert a börtönt egyszerűbb vállalni, mint a főnököt elárulni – állítja
Vasilie százados. A csempészet nemzetközi, albántól magyarig minden nációból
vannak kereskedők, akik a különböző országok „piaci ízlése” szerint válogatnak a
szerencsétlen lányokból.
A lányok nehezen szabadulnak fogva tartóiktól, akiknek mégis sikerül, azoknak
sem igen hisznek a hatóságok – hiteltelenek már a kelet-európai sztorik. Néha
sikerül a családnak kiváltani a fellelt gyermeket, de a váltságdíj mértéke csak
milliókban mérhető. Amit az egyes országok tehetnek a piac visszaszorítására, az
a csempészek és stricik szigorú büntetése – summázza a rendőr.
A családon belüli erőszak, a szülők hanyagsága, az egymásra és a gyermekre való
figyelés hiánya mind hozzájárul ahhoz, hogy a 15–25 éves lányok csaknem tizede
nagy valószínűséggel válik embercsempészek áldozatává. Mindez abból a
jelentésből derül ki, melyet a párizsi központú, kilenc ország hatóságaival
együttműködő Nemzetközi Migrációs Hivatal készített a drámai állapotokról. A sok
esetben kilátástalanságban és nyomorban élő kelet-európai nők tömegei könnyen
áramló utánpótlást jelentenek a szexpiacnak. Sokan közülük persze naivitásuk
áldozatai is: bedőlnek az újságok csábító hirdetéseinek, melyek szexmentes vagy
erotikus külföldi munkáról szólnak. Az így, gyakorlatilag önként felkínálkozó
fiatal lányok azt képzelik, hogy külföldi munkájukkal nemcsak magukat, hanem
családjukat is kiszabadíthatják a nélkülözésből. Valójában azonban közönséges
prostitúció várja őket, ahol szigorú ellenőrzés alatt állnak. A célállomásra
megérkező nő már nem rendelkezhet magával: közlik vele, hogy eladták, és a
pénzt, amibe került, illetve a szállítási költséget le kell dolgoznia. Ha
ellenkezik, megverik, megerőszakolják, otthon maradt családtagjait halállal
fenyegetik – állítja a jelentés.
Zsanett tizenévesen találkozott a „nagy szerelemmel”, aki előbb kihasználta,
majd miután ráunt, külföldi marketingmunkát ajánlott a lánynak. „Ez annyit
jelentett, hogy szexrabszolgaként adott el” – mondja Zsanett. A német szexpiacon
keresettek a magyar lányok, ezért őt is előbb táncosnőként, majd rövidesen
prostituáltként dobták a placcra. „A verés a mindennapok része volt, mert a
hisztit nem tűrik a futtatók” – meséli Zsanett. Négy hónap pokol után, egy
afterparty közben szökött el a drogok hatása alatt fetrengő fogva tartóitól.
Itthon nem mondott el semmit a szüleinek, azt hitték, egy húsüzemben dolgozott
odakint.
A csempészek dolgát nagyban segíti, hogy egyre több fiatal fő célja a külföldi
munka, melynek érdekében hajlamosak a jogszabályokat és az íratlan szokásokat is
megszegni.
A felmérés szociológiai értékelése szerint a család nem számít túlságosan
jelentős értéknek a fiatalok szemében, nem a képzettségben látják az esélyt az
érvényesülésre, és hajlamosak elfogadni azt az állítást, hogy jó fizetésért
szinte bármilyen munkát érdemes elvégezni.
2006. 11. 03. (X/44)
